Az egész Internet egyetlen számítógépen?

Megoldható-e, hogy az összes online szolgáltatás egyetlen számítógépről fusson? Az IBM mérnökei nemrég feltették ezt a kérdést, és pozitív választ tudtak rá adni. A Kék Óriás ugyanis megvalósíthatónak tartja egy olyan számítógépes rendszer megépítését, amely távolról kvázi egyetlen komputernek látszik – igaz, irgalmatlan nagy teljesítményű masinának. Az elméleti rendszer (merthogy fizikai valóságában nem építették meg) az IBM Blue Gene szuperszámítógépének egy „újrakalibrált” változatán nyugszik, amelyre egyébként a világ tíz leggyorsabb komputeréből négy alapszik. Ebbe bele kell érteni a leggyorsabbat is: a Blue Gene/L a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban teljesít szolgálatot, természetesen az Egyesült Államokban.

De térjünk vissza a kiindulóponthoz, melynek teoretikus alapját a régebbi, Blue Gene/P rendszer szolgálja! Egy tipikus konfiguráció négy darab alacsonyfogyasztású, 850 MHz-es PowerPC magot tartalmaz, melyek egyetlen chipre integráltan készülnek – természetesen szintén integrált memóriával és a belső kapcsolatokat kezelő vezérlőkkel. Harminckét darab ilyen „csomópont” kerülhet egyetlen kártyára, mely kártyákból 16-ot lehet egyetlen panel slotjaiba helyezni. Minden egyes szerver rack két ilyen panellel rendelkezik, ami összesen 1024 csomópontot és 2 terabyte-nyi (!) memóriát jelent. Ha ezekből 16.384-et összekapcsolunk, akkor máris megkaptuk a szükséges 67,1 millió magot, illetve 32 petabyte-nyi memóriát. Ez az irgalmatlan számítási teljesítmény (feltételezve, hogy minden egyes rack 640 Gb/s-os IO sávszélességet kínál, ami a párhuzamosításnak köszönhetően összesen 10,4 Pb/s-os sávszélességet jelent) már elegendő arra, hogy az elméleti rendszer képes legyen kiszolgálni az internetes szolgáltatások mindösszességét. Jelenleg.

Persze a hardver önmagában mit sem ér, a rajta futó szolgáltatásokhoz szoftveres megoldások szükségesek. Az IBM szerint a teljes Internet futtatásához rugalmas rendszerek kellenek – a Kék Óriás kutatói felosztották a szoftverfeladatok elvégzésének feladatát egy Blue Gene számítógépre. Olyan eszközöket, funkciókat használtak ehhez, mint a nyomkövetésre alkalmas adminisztratív vezérlők, összetett hibaellenőrzések és hálózaton keresztüli szoftverbootolás. Amint az a részletes jelentésből is kiolvasható, ennek során nagy mértékben támaszkodtak például a Linux mikrokernel használatára és a hálózat alapú menedzsmentre.

Az egész szépséghibája egyébként az alapoknál bújik meg. Az IBM PowerPC processzorokra alapozza szervereit, holott a szoftverek zöme – tetszik, nem tetszik – x86-os architektúrára épül. Igaz, a Kék Óriás kínál olyan eszközöket, melyekkel a migrációt próbálja meg elősegíteni, ám ezek használatának teljesítménybeli ára van. Az biztos tehát, hogy a közeljövőben nem fogják egy (szuper)számítógépről futtatni a teljes Világhálót. Már csak azért sem, mert akkor oda lenne a földrajzi elosztottságból származó redundancia jelentette biztonság.