Connect with us

technokrata

A Google cserbenhagyja az internetezőket?

Kütyük

A Google cserbenhagyja az internetezőket?

A Microsoft – Yahoo – Google „haláltánc” újabb epizódja.

A hónap elején írtunk a Microsoft azon tervéről, hogy felvásárolja a rivális Yahoo-t. A 44,6 milliárd dolláros ajánlattal Redmond újra pozícióba kerülhetett volna a Google-lel szemben – ám a Yahoo elvetette a redmondi fejesek által felkínált árat. Az igazgatóság visszautasította a Microsoft felvásárlási ajánlatát, mivel álláspontja szerint az jelentősen alulértékeli az internetes portált: nem veszi megfelelően figyelembe, hogy márkaneve világszinten ismert, hogy óriási felhasználótábor látogatja, illetve hogy az elmúlt időszakban jelentős összeget fordított hirdetési platformja fejlesztésére.

Amint azt mi is fejtegettük, a Yahoo-nál azt pedzegették, hogy a Microsoft-féle bekebelezést elkerülendő, még egy együttműködési szerződésbe is hajlandók lennének belemenni a Google-lel. Nemrég azonban napvilágot látott egy cikk a Wall Street Journalben, ami szerint a Google nem fog csapatjátékosként viselkedni, és (legalábbis ebből a szemszögből) tétlenül nézi, hogy mit tesz a Yahoo a Microsoft invazív lépéseivel szemben. Mert habár nem örülne egy esetleges Microsoft-Yahoo fúziónak (illetve bekebelezésnek), még jobban tart attól, hogy ha ő vásárolná meg a Yahoo-t, akkor nagy antitröszt pert akasztanának a nyakába az amerikai hatóságok.

Persze fel lehet fogni úgy is, hogy a Google cserbenhagyja az internetezőket. A Yahoo több fronton is nehézségekkel küszködik, online szereplése közel sem olyan impozáns, mint a Google-é, és ahhoz, hogy ki tudjon lépni a másodrendű szerepből, komoly tőkére lenne szükség. Ezt hozná a Microsoft – vagyis egy (az egyetlen?) kiút ebből a helyzetből Redmondon keresztül vezet. Így viszont létrejöhet egy olyan erős internetes (szolgáltató és hirdetési) vállalat, amely összemérhető lenne a Google-lel. A két óriás így pedig „feloszthatná” a piacot, és duopólium alakulhatna ki például az internetes keresők tekintetében. Ez pedig nem tesz jót az online versenynek, így végső soron az internetezőknek sem.

A Yahoo még az AOL-ben reménykedhet, a két cég ugyanis nemrég felelevenítette korábbi, fúzióra vonatkozó terveit.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés