Connect with us

technokrata

A Motorola babérjaira tör az LG

Kütyük

A Motorola babérjaira tör az LG

Ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó.

Mint arról már többször is beszámoltunk, az amerikai székhelyű Motorola mostanság igen nehéz időket él át, és úgy tűnik, hogy a rivális mobilgyártók egy percig sem gondolkoznak majd azon, hogy lecsapjanak a Motorolától elpártolt vásárlókra. Az LG vezetői például egész konkrétan úgy vélekednek, hogy a Motorola gyengélkedése remek esélyt biztosít a dél-koreai cégnek arra, hogy minden korábbinál nagyobbra növelje piaci részesedését.

˝Igen, jelentős mértékben növelni szeretnénk a mobil szektorban eddig elért piacrészünket˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Nam Yong, az LG vezérigazgatója, aki nem kívánta elárulni, hogy 2008 végén körülbelül hány százalékos piaci részesedéssel lenne elégedett. Piackutatók szerint az LG (Chocolate, Shine, Viewty…) tavaly a mobilpiaci torta mintegy 7,2 százalékát tudhatta magáénak, és a vállalat vezetői korábban azt nyilatkozták, hogy idén 100 millió LG mobilt szeretnének eladni, melynek segítségével 8,3 százalékra nőhetne a cég piacrésze.

A Motorolát hosszú évekig, mint a világ második legnagyobb mobil gyártóját tartották nyilván, azonban az első RAZR készülékekkel nem is olyan rég még óriási sikereket elért cég az utóbbi időkben a vártnál gyengébben teljesített. Ennek eredményeképp a korábbi harmadik helyezett Samsung beelőzte a Motorolát – a piacot továbbra is a finn Nokia dominálja. A Motorola egyébként nemrégiben cáfolta azon korábbi információkat, miszerint a közeljövőben távozni szeretne a mobilpiacról.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés