Connect with us

technokrata

Nem szabad túl hamar adót fizetni

Kütyük

Nem szabad túl hamar adót fizetni

Mert megbüntet az adóhatóság…

Szégyent vallott a digitális adóbevallás a hollandoknál. Legalábbis igen kínos az a nemrég történt eset, ami az elektronikus bevallást a határidő előtt jóval hamarabb beadó németalföldi állampolgárokkal történt meg. Mintegy 730 ezer ember bevallása veszett oda, a visszatérítésre várók közül, jelentette be a holland adóhatóság a héten, egyben arra is felhívták a figyelmet, hogy a pórul járt hollandoknak újra ki kell tölteniük az elektronikus adatlapokat.

Nem először fordul elő, hogy a holland adóhatóság nem képes megfelelő biztonsággal kezelni az adatokat – tavaly például 400 ezer vállalat bérjegyzéke semmisült meg egy szoftveres hiba miatt. Akkor az érintett gazdálkodó szerveknek szintén újra be kellett vinniük az információkat a rendszerbe. Ugyanis 2007-ben – csakúgy, mint 2008 februárjában – sem készült biztonsági mentés az adatokról.

Az adóhatóságot auditáló szervezet már korábban rávilágított arra, hogy az informatikai rendszer el van öregedve a kormányzati szervnél, ám hiába szóltak még időben, nem történt változás – majd bekövetkezett a 730 ezer adófizető bevallásának elvesztése. Ezzel kapcsolatban Jan Kees de Jager, Hollandia pénzügyminisztere hivatalosan is magyarázkodni kényszerült; közlése szerint az adóhatóság központját át fogják szervezni, de a szoftveres és IT-rendszerek cseréje évekig is eltarthat. Ez azonban valószínűleg nem fogja megnyugtatni az érintetteket, akiket nem fognak kompenzálni, legalábbis a holland parlament eheti döntése szerint.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés