Connect with us

technokrata

El-eltűnnek leveleink

Kütyük

El-eltűnnek leveleink

Pontosabban maguk a levelek nem, csak a begépelt szöveg.

Néhány nappal ezelőtt kapott nagyobb nyilvánosságot, hogy az ingyenesen használható Hotmail e-mailszolgáltatás néha, minden előzmény nélkül „megeszik” egy-két üzenetet. Elsőként az ausztrálok számoltak be a jelenségről a Microsoftnak. Bejelentésükben ismertették, hogy többször előfordult esetről van szó, melynek során az e-mail üres szövegmezővel érkezett meg a címzetthez, annak ellenére, hogy a levél írója előtte begépelte írnivalóját.

Hivatalosan is elismerte Redmond a probléma létét, és arról számolt be, hogy azon dolgoznak, miként lehetne megszüntetni a Hotmail hiányosságát. Gyors javítást ígért a szoftverfejlesztő vállalat; azt azonban nem tudta megmondani, hogy összesen hány felhasználó vált érintetté a jelenségben, és arra sem tudtak pontos választ adni a Microsoftnál, hogy mikor bukkant fel először a hotmailes gond.

Az a javaslat, hogy a felhasználók kapcsolják ki a rich text formázást, nem segített a megoldásban; ezt követően is el-eltűntek a cybertérben a levelek szövegmezőjébe gépelt gondolatok. Egyelőre tehát inkább más e-mailszolgáltatás használata javasolt, ha nem akarjuk elveszteni e-mailjeink tartalmát.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés