Connect with us

technokrata

El akarta adni gyerekét az Interneten

Kütyük

El akarta adni gyerekét az Interneten

„Majdnem új babámat eladnám, mert túl sokat sír. Fiú, 70 centiméter.”

Nemrég furcsa páron ütött rajta a német rendőrség: a férfi és a nő az Ebay-en tervezett megszabadulni kisbabájától. A hirdetés szerint a gyermek kommunikációs készsége zavarta az újdonsült szülőket, akik voltak annyira könnyelműek, hogy aukción keresztül akartak lemondani a kicsiről. A 23 éves anya aztán azzal védekezett, amikor az ügyben nyomozó rendőrfelügyelő bekopogtatott otthonába, hogy csak viccnek szánta a dolgot.

Ennek ellenére a német hatóságok komolyan vizsgálni kezdték az ügyet. A gyermeket ideiglenesen elvették szüleitől, és állami gondozásba vették; a hivatalos közlemény szerint addig mindenképp, amíg a nyomozás le nem zárul. A rendőrség azt a lehetőséget is felvetette, hogy a két felnőtt nem (csak) saját gyermekének akart új szülőket szerezni, hanem egy gyerekkereskedelmi hálózat tagjai lehetnek.

Akármi is az igazság, a német pár nem bizonyult ügyes kereskedőnek. 1 eurós licitről indított aukciójukat az Ebay természetesen érvénytelenítette, és még elvesztették saját gyereküket is – bár, ha a nőt valóban zavarta a gyereksírás, akkor ettől végülis megszabadult. A helyi lapoknak mindenesetre azt nyilatkozta az újdonsült anya, hogy a hatósági intézkedés arra kényszerítette: kórházban vizsgáltassa ki magát. A nőnek jelenleg pszichiátriai teszteket kell végeznie, hogy kiderüljön, vajon mentálisan épp-e.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés