Connect with us

technokrata

Kártyafüggetlen új iPhone hivatalosan, de mennyiért?

Kütyük

Kártyafüggetlen új iPhone hivatalosan, de mennyiért?

Az Apple új mobiljára vágyóknak nem feltétlenül kell többéves hűségnyilatkozatot aláírniuk.

A második legnagyobb belga mobil szolgáltató, a Mobistar hivatalosan bejelentette, hogy e hét péntektől kezdve kártyafüggetlen és hűségnyilatkozat mentes formában is árusítani fogja az Apple iPhone 3G-t. A Mobistar-nál 525 euróba (120 ezer forint) fog kerülni a telefon 8 GB-os változata, a 16 GB-os csúcsmodell pedig 615 eurós (140 ezer forint) áron debütál majd. A France Telecom többségi tulajdonú és Belgiumban exkluzív iPhone jogokat birtokló Mobistar első körben kétszázötven darab, az azt követő napokban pedig további néhány ezer iPhone 3G-t dob piacra. A cégnél természetesen új előfizetéssel is kapható lesz a készülék, az új iPhone tarifák havidíja pedig 30-60 euró (7-14 ezer forint) körül fog alakulni.

Ahogy arról már beszámoltunk, Németországban a T-Mobile-tól mindössze 1 euró (230 forint) ellenében hazavihető lesz az új ˝csodamobil˝ 8 GB-os változata, igaz ehhez vállalni kell egy havi 69 eurós (16 ezer forint) kiadást jelentő tarifacsomagot. Hasonló feltételek mellett a 16 GB-os iPhone 3G ára 40 euró (9 ezer forint) lesz. Aki a 89 eurós (20 ezer forint) havidíjú tarifacsomagot választja, annak a 8 GB-os modell ugyancsak 1 eurójába kerül, a 16 GB-os verzió viszont mindössze 20 eurót (5 ezer forint) kóstál. A kedvezményes, 29 eurós (7 ezer forint) tarifacsomagot választók 170, illetve 260 euróért (39, illetve 60 ezer forint) vásárolhatják meg a 8, illetve 16 GB-os új iPhone-t.

Az olasz Vodafone már június elején bejelentette az iPhone 3G előfizetés nélküli, pre-paid árait. Ezek szerint az iPhone 3G 8 GB-os alapmodellje 499 euróba (115 ezer forint), 16 GB-os változata pedig 569 euróba (131 ezer forint) fog kerülni, vagyis a dupla tárolókapacitásért mindössze 16 ezer forintnyi különbözetet kell majd fizetni.

Az Egyesült Államokban az AT&T fogja árusítani a telefont, még pedig 199, illetve 299 dolláros (29-44 ezer forint) áron. Ezek persze előfizetéses árak, melyek 24 hónapos hűségnyilatkozat aláírása esetén érvényesek. Az AT&T-nél az iPhone 3G hanghívásos tarifacsomagja havi 40 dollárba kerül, mely összeg ellenében 450 percnyi ingyen hívást, 5.000 percnyi esti és hétvégi beszélgetést, illetve 200 darab ingyen SMS-t kap az előfizető. Ez még kiegészül a korlátlan adatforgalmat biztosító iPhone 3G tarifacsomaggal, melynek havidíja 30 dollár. A két tarifa havonta összesen 70 dollárnyi fix kiadást jelent, mely 24 hónap alatt összesen 1.680 dollárt (246 ezer forint) tesz ki. Ha ehhez hozzávesszük a telefon árát, akkor könnyen kiszámolható, hogy az iPhone 3G-re két év alatt mintegy 300 ezer forintot költ el az előfizető.

Mint ismeretes, hazánkban a T-Mobile fogja forgalmazni az iPhone 3G-t, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikortól, milyen áron és milyen tarifacsomagokkal.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés