Connect with us

technokrata

Zeneletöltés: győzelem a kiadók pénzéhsége felett

Kütyük

Zeneletöltés: győzelem a kiadók pénzéhsége felett

Megbukott az internetezőkből még több pénzt kisajtolni akaró tervezet.

A múlt hét végén írtunk arról, hogy az Apple számára kedvezőtlen döntést hozhat az amerikai Copyright Royalty Board, melyhez nemrég azzal a kéréssel fordult az USA-beli zeneszerzőket tömörítő National Music Publishers´ Association (NMPA), hogy tegyen javaslatot a dalok után járó jogdíj (angolul royalty) megemelésére. A szerzői jogok tulajdonosai 9-15 cent közötti emelést szerettek volna viszontlátni. Ismeretes, hogy a zeneáruházban 1 dollárba kerül egy dal, amiből nagyjából 70-30 arányban részesednek a jogtulajdonosok és az Apple. Ez utóbbi gyakorlatilag teljes egészében a rendszer fenntartására megy el – Steve Jobs vállalatának az Ipodok értékesítése miatt éri meg fenntartani a „boltot”.

Visszatérve a konkrét esetre: az Apple közleményt bocsátott ki nemrég, miszerint: „a jogdíj bármilyen mértékű emelésének a végfelhasználói árakból való kihagyása azt jelentené, hogy lecsökkenne a szolgáltatás fenntartására rendelkezésre álló összeg, ami anyagi veszteséget okozna – ez pedig nem lehet alternatíva.” Ugyan megtehetné azt is a vállalat, hogy ezzel az összeggel megemeli az egy dalra jutó árat, ám az szerinte szinte bizonyosan a fogyasztási szint visszaeséséhez vezetne, ezáltal kevesebb bevételt tudhatnának magukénak a kiadók (és így az Apple is).

Az áruház beszüntetésével való burkolt fenyegetés „észhez térítette” a jogtulajdonosokat, mivel az NMPA végül úgy döntött, nem változtat a licencelési szabályokon, vagyis a licencdíjak is változatlanok maradnak. Ezzel a döntéssel az Apple is megelégedett, így az Itunes zeneáruház a továbbiakban is úgy működik, ahogy eddig. Amivel egyébként igencsak jól járnak a kiadók: míg a CD-eladások az RIAA (Recording Industry Association of America) szerint tavaly 20 százalékkal estek, addig az online értékesítés 50 százalékkal nőtt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés