Connect with us

technokrata

Nokia N97: 8 megapixeles, érintőkijelzős csúcsmobil

Kütyük

Nokia N97: 8 megapixeles, érintőkijelzős csúcsmobil

A Nokiának gyorsan be kell hoznia a lemaradását, már ami a 8 megapixeles kamerát, illetve az érintőkijelzőt illeti.

A piacvezető finn gyártó nemrégiben leplezte le első, széles vásárlóközönség számára szánt érintőkijelzős telefonját, az 5800 XpressMusic-ot, mely ugyebár egy vérbeli középkategóriás, remek ár/érték arányú termék. Hosszú ideje nyílt titok, hogy a Nokia a közeljövőben az 5800 XpressMusic alá és fölé egyaránt pozícionálni fog érintőkijelzős modelleket, melyek közül várhatóan előbb a high-end szektor kapja majd meg a saját touchscreen Nokiáját.

Az új csúcskategóriás, érintőkijelzős Nokia érkezésével kapcsolatban a cég indiai marketing részlegének vezetője egy kicsit elszólta magát. Devinder Kishore azt nyilatkozta, hogy a Nokia hamarosan számos új érintőkijelzős telefont fog bemutatni, melyek között egy N-sorozatú all-in-one termék is lesz, ráadásul ennek az újdonságnak a debütálására már nagyon keveset kell várnunk. Az tehát biztosra vehető, hogy az új N-sorozatú high-end készülék még idén be lesz jelentve, de hogy mikortól lesz kapható, az bizony jó kérdés. Mint ismeretes, a Nokia 5800 XpressMusic is csak néhány országban lesz kapható 2008-ban, a világ legtöbb részén pedig csak 2009-ben fog bemutatkozni.

Pletykák szerint az új felsőkategóriás, érintőkijelzős Nokia várhatóan N97 típusjelzéssel debütál majd, és az N96 designját az új S60 5th Edition operációs rendszerrel, illetve egy 8 megapixeles (és remélhetőleg xenon-vakus) kamerával fogja kombinálni. Ki tudja? Idővel majd csak kiderül, hogy mennyi ennek az igazságtartalma!

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés