Connect with us

technokrata

Pannon: jó úton haladunk

Kütyük

Pannon: jó úton haladunk

2008 harmadik negyedévében is növekedés az előfizetők számában és stabil pénzügyi eredmények a Pannonnál.

A Pannon ma közzétette harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozó eredményeit. A vállalat jelentősen növelte ügyfelei számát és mind az EBIT, mind pedig az EBITDA terén stabil növekedést ért el.

Az előfizetések száma 60 ezerrel, 3 millió 475 ezerre növekedett a negyedév végére. A Pannon piaci részesedése 33,12 százalék volt az időszak végén, ami enyhe, 0,03 százalékpontos csökkenést jelent 2008 második negyedévéhez képest. A számlás ügyfelek aránya ugyanakkor 42,3 százalékra emelkedett a féléves 41,3 százalékról.

A forintban számított egy főre jutó havi mobil árbevétel 5 százalékkal nőtt 2008 második negyedéve óta a magasabb nem beszédcélú árbevétel és a számlás ügyfelek számának emelkedéséből adódóan. A Pannon 48.741 millió forintos árbevétele csaknem teljesen megegyezik a 2007 harmadik negyedévi értékkel, mivel az ügyfélkör bővülése szinte teljes egészében ellensúlyozta az alacsonyabb végződtetési és roaming díjak negatív hatásait.

˝A Pannon pénzügyi szempontból és ügyfélköre nagyságát tekintve is folytatta a stabil növekedést. Azt, hogy jó úton haladunk, a Figyelő TOP 200 által odaítélt ˝Az év legeredményesebb vállalata˝ díj is igazolja, amire nagyon büszkék vagyunk. Úgy látjuk, hogy teljesítményünk fenntartása szempontjából a jövőben kulcsszerepet játszik majd a mobil internet. Idei beruházásaink javarészt az UMTS és a HSDPA köré csoportosulnak, és örömmel jelentjük, hogy a leggyorsabb hálózat már közel 360 magyarországi településen érhető el˝ – mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója.

A készülékekkel kapcsolatos költségek és a végződtetési díjak csökkenésének köszönhetően javult a bruttó nyereséghányad. Az értékesítés bruttó eredménye 1 milliárd forinttal nőtt. A magasabb bruttó nyereség miatt az EBITDA 500 millió forinttal meghaladta a 2007 harmadik negyedévi szintet. Az első három negyedév EBIT-értéke 43,3 milliárd forint volt, ami 1,6 milliárd forintos növekedés 2007 hasonló időszakához képest.

˝Büszkék vagyunk a 2008 harmadik negyedévi jó eredményekre. Folytattuk költséghatékonysági programjainkat és ezzel párhuzamosan változatlan lendülettel bővítettük a mobil szélessávú hálózatot. Értéknövelt kínálatunk, azon belül is főleg a mobil szélessávú szolgáltatások lényeges szerepet játszottak a Pannon utóbbi negyedévekben elért sikereiben, és ezen a téren a jövőben is növekedésre számítunk˝ – fűzte hozzá Ove Fredheim.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés