Connect with us

technokrata

Mobil erősorrend: Nokia, Samsung, Sony Ericsson, Motorola, LG

Kütyük

Mobil erősorrend: Nokia, Samsung, Sony Ericsson, Motorola, LG

Tekintsük át röviden a jelenlegi mobiltelefon piaci erőviszonyokat!

Az ABI Research piackutató egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a világ legnagyobb mobiltelefon gyártó vállalata természetesen továbbra is a Nokia, mely finn cég piaci részesedése azonban némileg zsugorodott az elmúlt három hónapban, jelenleg pedig mintegy 37,7 százalékon áll.

Az elmúlt negyedév egyik legnagyobb nyertese a dél-koreai székhelyű Samsung, mely tovább erősítette második helyezését, így most már a piaci torta mintegy 16,6 százalékát tudhatja magáénak. A bronzérmet ezúttal a Sony Ericsson gyűjtötte be: a japán-svéd vállalat 8,2 százalékos piacrészt birtokol.

Tovább folytatódik a Motorola zuhanórepülése: a nemrégiben még a világ második legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett amerikai céget először a Samsung előzte be, most pedig már a Sony Ericsson is maga mögött tudhatja. A Motorola piaci részesedése a harmadik negyedévben 8,1 százalékra esett vissza. Az ötödik pozícióban a dél-koreai LG tanyázik, a maga mintegy 7,4 százalékos részesedésével. A hatodik helyen az iPhone tapimobilokkal nyomuló Apple (2,2 százalék), a hetediken pedig a BlackBerry telefonjairól ismert RIM (2 százalék) található.

2008 harmadik negyedévében 8,2 százalékkal több mobilt adtak el világszerte, mint 2007 hasonló időszakában. Az ABI Research 2008 utolsó negyedévére vonatkozólag korábban még 10,4 százalékos növekedést prognosztizált, jelenleg viszont már csak 7,5 százalékot tart reálisnak. Amennyiben minden jól megy, akkor 2008-ban a mobilpiac 10,5-11 százalékkal fog növekedni 2007-hez képest, ami azt jelenti, hogy idén összesen mintegy 1,27 milliárd mobilt hoznak forgalomba a gyártók.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés