Connect with us

technokrata

A negyedik hazai mobil szolgáltató: négyen vannak versenyben

Kütyük

A negyedik hazai mobil szolgáltató: négyen vannak versenyben

A mobilpiac versenyélénkítése, valamint a szélessávú internet lefedettség növelése érdekében kiírt frekvenciapályázatra a vártnál több pályázat érkezett.

A pályázók nyilvántartásba vételére a formai követelményeknek való megfelelés ellenőrzése után kerül sor. A negyedik GSM/UMTS szolgáltató piacralépését lehetővé tevő ˝A˝ csomagra a határidőig az előzetes várakozásokat felülmúlva összesen négy pályázat érkezett a Digi Kft, a Dream Com Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. cégektől.

A 450 Mhz-es frekvencia csomag hasznosítására kiírt pályázat beadási határideje november 28. volt. Erre, az úgynevezett ˝B˝ csomagra két cég, a Digi Kft. és a Mobil Wireless Broadband Hungary Zrt. pályázott. Amennyiben a pályázat eredményes lesz, akkor a nyertes az új szolgáltatással elsősorban a ritkán lakott területek és települések vezeték nélküli szélessávú internet-ellátását javíthatja. A pályázati kiírás szerint a 450 MHz-es pályázaton nem vehettek részt a jelenlegi mobilszolgáltatók és a velük egy cégcsoportba tartozó vállalkozások; közvetett, vagy közvetlen magyar állami tulajdonban lévő vállalatok, illetve olyan szolgáltatók, akik 3,5 GHz-es frekvenciahasznosítási jogosultsággal rendelkeznek.

A pályázattal az NHH megnyitotta a 26 Ghz-es frekvencia tartományt is, ahol a hatóság összesen öt frekvencia csomagot hirdetett meg. Ez a frekvenciatartomány a majdani nyertesek saját, belső infrastruktúrájának fejlesztésében tölthet be fontos szerepet és hozzájárulhat ahhoz, hogy jelentősen emelkedjen az ország jelenlegi vezetéknélküli szélessávú internet-lefedettsége.

A pályázati kiírás szerint a 26 GHz-es frekvencia csomagok közül a ˝C˝-re közösen pályázhattak az ˝A˝ csomag iránt érdeklődők, valamint jelenlegi a piacon lévő mobilszolgáltatók. A ˝C˝ csomagot csak olyan konzorcium nyerheti el, amelynek egyik szereplője az „A” csomag nyertese. A ˝C˝ csomagra pénteken az Invitel Távközlési Zrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. nyújtott be közös pályázatot.

November végén két 26 Ghz-es csomagra (˝D˝, ˝E˝) is lehetett pályázni. Ezek közül a ˝D˝ blokkra, melyre minden megkötés nélkül, akárki pályázhatott, egy pályázat érkezett, a Magyar Telekomtól. Az ˝E˝ csomagért a jelenlegi mobilszolgáltatók kivételével bármely cég pályázhatott és ezzel a lehetőséggel az Antenna Hungária Zrt. és a GTS Datanet Távközlési Kft. élt.

Az ˝A˝ és ˝B˝ csomagra pályázók – illetve a csomagok majdani nyertesei – számára az NHH egy, egy 26GHz-es csomagot (˝F˝, ˝G˝) tartott fenn. Ezekre az ˝A˝ és a ˝C˝ csomaghoz hasonlóan, szintén a december 12-i határidőig lehetett pályázni. Az ˝F˝ és a ˝G˝ csomagra egyaránt pályázott az Invitel Távközlési Zrt., a Mobil Wireless Broadband Hungary Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft.

˝Az új szolgáltatók megjelenése, valamint a 26 GHz-es frekvenciatartomány ezzel egyidejű megnyitása jelenősen erősítheti a versenyt a mobil és szélessávú internet piacán és javíthatja az internet-lefedettséget az ország hátrányos helyzetű térségeiben, így a ritkán lakott településeken is˝ – fogalmazott a pályázat meghirdetésekor Pataki Dániel, az NHH elnöke.

Az októberi adatok szerint Magyarországon száz főre 117,8 mobiltelefon-előfizetés, száz háztartásra pedig mintegy 40 szélessávú internet-előfizetés jut. Az ADSL és a kábelmodemes internet-hozzáférések aránya egyre inkább kiegyenlítődik, miközben a hazai és az európai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a jövőben a szélessávú internetpiacon egyre nagyobb szerep jut a vezetéknélküli, mobilitást is kínáló megoldásoknak.

Az NHH megítélése szerint a mobilpiacon az elmúlt években a verseny intenzitása lanyhult, ugyanakkor nagyon nagyok a lehetőségek a vezetéknélküli internet területén – ezért van szükség és lehetőség a rendelkezésre álló frekvenciacsomagok pályáztatásával új szereplők bevonása.

A pályázati kiírás az állam és a szolgáltatók közös kockázatvállalására épült, vagyis az NHH szigorú garanciális feltételek mellett alacsony belépési küszöböt szabott meg, a pályázóknak pedig a elsődlegesen a frekvenciahasználati jogosultság teljes idejére vonatkozó árbevételük terhére kellett befizetéseket vállalni. Sikeres pályázatok esetén az ˝A˝ és a ˝B˝ blokk nyertesei 15 évre szóló, a ˝C-G˝ csomagok nyertesei pedig 10 évre szóló frekvenciahasználati jogosultságot szerezhetnek.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés