Connect with us

technokrata

„Már bánom a dupla perjelet!” – nyilatkozta a Web atyja

Kütyük

„Már bánom a dupla perjelet!” – nyilatkozta a Web atyja

Tulajdonképpen nem volt oka annak, hogy úgy nézzenek ki a webcímek, ahogy mostani formájukban ismerjük őket. Sir Tim Berners-Lee nemrég tett nyilatkozata szerint ma már másképp csinálná.

Akit a fórumokon való trollkodáson és az üzenőkliensek idióta, izgő-mozgó „smiley-kkal” telepakolásán és aztán az ezen való borzalmas felületen való csevegésen kívül kicsit mélyebben is foglalkoztat az Internet, bizonyára hallott már Tim Berners-Lee-ről. Vint Cerffel együtt őt is az Internet atyjának szokás nevezni – Berners-Lee felelt ugyanis a Web megalkotásáért. Az 1980-as években a Cernben dolgozó kutató rájött, hogy mennyivel egyszerűbben megőrizhetők és kezelhetők az adatok, ha azokat egységes protokollon keresztül érjük el. Elgondolását tett követte, így a szakember lerakta a WWW alapjait, létrehozta többek között a HTTP-t.

Az URL-ek mai kinézetét is neki köszönhetjük, ő volt az, aki úgy döntött, hogy a protokollt és a címet egymástól kettőspont és kettős perjel válassza el. Elképzelése szerint így hangsúlyosabbá vált az URL protokoll (például a HTTP vagy az FTP) és cím részekre való megoszlása. Nemrég azonban egy, a New York Times-nak adott interjújában elismerte, hogy teljesen felesleges volt erre három karaktert használni, és már megbánta, hogy a website címeket szükségtelenül hosszúra nyújtotta ezzel a döntéssel.

Sir Tim Berners-Lee

Ha újra meghatározhatná, hogyan nézzen ki egy URL, akkor már csak kettőspontot használna erre a funkcióra. „Gondoljanak arra a tintamennyiségre, amit megspórolhattunk volna, ha annak idején egyszerűen kivettem volna a kettős perjelet a webcímekből.” – nyilatkozta kicsit érzelgősen Berners-Lee az amerikai újságnak – „Akkor azonban jó ötletnek tűnt.”

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés