Apple iPod Touch – kipróbáltuk

Még a nyáron kaptuk kölcsön az Apple-től az iPod Touch hordozható médialejátszót, amin már az új iOS4 operációs rendszer dolgozik. Ezzel nem csak multitaskingra nyílik lehetőség, hanem vele együtt a magyar nyelvi felület is megérkezett hazánkba. De mielőtt belemélyednénk a kis készülék tudásának boncolgatásába, nézzük meg kívülről!

Egyszerűségre és kompakt kialakításra törekedett az Apple, amikor a csomagolást megálmodták a cég tervezői. Kagylószerűen kinyitható, egy pakli kártyánál alig nagyobb műanyag dobozba került az iPod Touch harmadik generációja. Ebbe szűkösen ugyan, de elfért maga a lejátszó, az ikonikussá vált (távirányítós) fehér fülhallgató, a dokkoló és az USB-s töltő. Apropó, töltés: az Apple a régi telefonok rossz szokásához igazodva egyedi töltőcsatlakozót kapott, azaz egy hétköznapi USB kábellel nem lehet megetetni. Szerencsére nem mondható el ugyanez a fülhallgató-csatlakozóról: ide egy hagyományos mini-Jack aljzatot álmodtak a mérnökök, vagyis ennek cseréje nem jelenthet problémát.

A fentieken túl egy pár oldalas, papíralapú rövid összefoglalót is kapunk az iPodhoz, amire szüksége is lesz annak, aki most vesz a kezébe ilyen készüléket először. Az érintőképernyős változat ugyanis már rég túlnőtt azon, hogy letöltünk rá pár zenét az iTunes-on keresztül, majd elindítjuk a lejátszást és felszállunk a buszra. Ennél sokkal intelligensebb a fekete előlapos, fém hátlapos készülék. Egyrészt ott a „hatalmas”, 3,5 colos (közel 9 centiméteres) LCD, melynek 480×320 pixeles felbontása révén igen részletgazdag látványban lehet része a felhasználónak. Ezt nem csak videók nézésére lehet használni, hanem akár internetezésre is: weboldalak olvasására (Safarin keresztül) vagy e-mailek küldésére-fogadására.

A nálunk járt iPod Touch 64 GB-nyi tárhelyet kapott, amiből 53 GB áll a zenerajongók rendelkezésére. Ekkora kapacitást szinte lehetetlen megtölteni csak zenékkel (vagy legalábbis ennyi dal megvásárlásához a felső tízezer közé kell tartozni); mire fel akkor a hatalmas memória? Nos, például videók nézésére: a készülék H.264 kodekkel készített MP4 és MOV állományokat is akadásmentesen tudja lejátszani. Emellett a vállalat App Store-jából letölthető programok tízezrei várják, hogy kipróbáljuk őket.

Vitathatatlanul ez – vagyis a szoftverek telepítésének lehetősége – az egyik legnagyobb húzása a kis médialejátszónak. Játékokkal alaposan megtömve érkezett hozzánk készülék, már ezek végigpróbálgatása is „embert próbáló” feladat. Összesen 43 játékkal volt lehetőségünk szórakozni, köztük olyan örökbecsű darabokkal, mint a Lucasarts fejlesztette Secret of the Monkey Island, de olyan újdonságok is helyet kaptak rajta, mint a Guitar Hero és a Brother’s in Arms 2. Utóbbiak egyébként támogatják a korábban már említett multitaskingot, bár ennek a játékok alatt speciel sok értelmét nem láttuk.

Apropó, kezelőfelület! A hangerővezérlésen és a ki/bekapcsológombon kívül mindössze a Home gomb kapott rajta helyet: az LCD alatt elhelyezkedő, Apple-rajongók számára jól ismert homorú kezelőszervvel tudunk egy alkalmazásból kilépni. Ezt egyébként roppant gyorsan tehetjük meg: még a legakciódúsabb játékokból (Avatar, FIFA10 vagy GTA) is gyakorlatilag azonnal kilép a rendszer, el kell ismerni, hogy az Apple tökélyre fejlesztette a készülék reakcióidejét. Áll ez az egyszerre több érintést is kezelni képes érintőképernyőre is, bár az FPS játékok irányítását bizony szokni kell.

A kezelés gyorsasága és egyszerűsége egyébként minden téren rányomja a bélyegét az iPod Touch-ra. A vezetékmentes hálózatra csatlakozás különösebb állítgatás nélkül (természetesen, ha szükséges, a jelszó megadásával) történik, a Safari is végtelenül egyszerűen használható. Az Apple mobilos környezetre optimalizált böngészője még a Google Chrome minimalista kezelőfelületénél is egyszerűbbre sikerült, anélkül, hogy ez a használat rovására ment volna. Ezt a négy funkciót (zene, videók, böngésző, alkalmazásbolt) amúgy annyira fontosnak tartották kihangsúlyozni a mérnökök, hogy a Home képernyő alján mindig megtalálhatók, akárhányat is lapozunk az alkalmazások között.

Körülbelül másfél napig lehet folyamatosan zenehallgatásra használni az iPod Touch-ot, illetve hat órán keresztül lehet rajta videót nézni. Ez utóbbi nyilván dinamikusan változhat, függően attól, mekkora fényerőt használunk, és hogy Wi-Fin keresztül, Youtube-ról nézünk egy klipet, vagy offline állapotban tapadnak szemeink a képernyőre. Viszonylag gyorsan feltölthető a készülék akkor is, ha teljesen lemerült: mérésünk szerint szinte percre pontosan két órát vett igénybe az akku 0-ról 100 százalékra töltése.

Teljesen szubjektív módon két negatívumot tudok csak felsorolni az iPod Touch-csal szemben. Az egyik az ára – a kis készülék nagyjából 100 ezer forint körül kelleti magát a boltokban (lehet kapni 90 és 110 ezer forintért is). Ezt én személy szerint egy zsebre rakható médialejátszóért – függetlenül attól, hogy mennyit tud – soknak tartok. Az ár ugyanakkor csökkenhet, hiszen a nyakunkon vannak az új változatok, melyeket várhatóan a héten jelenti be az Apple.

A 115 grammos készülék másik „hiányossága”, hogy „késett” 25 évet. A generációmba tartozók gyerekkorukban megőrültek a kvarcjátékokért (már ha hozzá tudtak férni), így talán nem meglepő, hogy a mobiltelefonos játékok megjelenésével előbújó retró érzés elemi erővel tört felszínre bennem az Apple készülékének nyomkodása közben. Nem titkolom: irigylem a mai gyerekeket 🙂