Connect with us

technokrata

Ilyen az új Google telefon

Kütyük

Ilyen az új Google telefon

Az amerikai keresővállalat ismét belenyúl a mobilpiacba.

Az év elején megjelent Nexus One okostelefonnal a Google jelentős lökést adott az Android platform előretörésének; utána azonban úgy látszott, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik a HTC gyártotta készülék a piacról – és nem is lesz utódja. Noha a Samsung korábban hivatalosan cáfolta, most mégis megjelent a vállalat készítésében a második Google telefon. A Nexus S névre keresztelt eszköz debütálása egészen csendben történt, holott újabb forradalmat indíthat el…

Google Nexus S

Amint arról mi is beszámoltunk, maga Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója mutatta be november közepén az okostelefont, igaz, technikai paraméterei akkor nem váltak ismertté. Nem úgy, mint most: az amerikai boltokba december 16-án kerülő Nexus S 530 dollárért vásárolható meg kártyafüggetlenül a Best Buy-tól, és 200 dollárért a T-Mobile-tól, kétéves hűségnyilatkozat aláírása mellett.

A hardver nem különösebben kiemelkedő – legalábbis abban a tekintetben, hogy a csúcskategóriás Android mobilok között már láttunk ilyet. Nem is titkoltan a Samsung Galaxy S „Google-izált” változatát kapja kézhez a vásárló, ám a belső változtatások elég jelentősek. Egyrészt ez a telefon rendelkezik először az operációs rendszer következő változatával: a kis készüléken az Android 2.3-as verziója, a Gingerbread fut. Ezzel, és az integrált NFC chippel feleslegessé válik a bankkártya is, mivel a Nexus S képes a felhasználó bankszámlájának kezelésére, hasonlóan egy plasztik lapocskához. Említést érdemel még az új virtuális billentyűzet, melynek használatával könnyebbé válik a szövegbevitel, ígéri a Google.

Google Nexus S

Végül néhány technikai paraméter: az új Google mobil 1 GHz-es Hummingibrd processzort kapott, elülső (VGA) és hátsó (5 MPX) kamerákat, illetve 16 GB-nyi belső memória gondoskodik az adatok tárolásáról. Rendelkezik gyorsulásmérővel, és természetesen képes 802.11n Wi-Fi hálózatokra is csatlakozni. Európai megjelenése egyelőre nem ismert.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés