A viszonteladói hálózatok és az internet

Az EU Bírósága előtt folyamatban lévő ügy (C-439/09) kétségtelenül precedensértékkel bír majd az internet forgalmazási csatornaként való használatára vonatkozóan olyan területeken, ahol előnyben részesítik az ügyféllel közvetlen kapcsolatban álló szakszemélyzet segítségével történő, “hagyományos” üzleti értékesítési formát (például a luxustermékek vagy bizonyos műszaki termékek forgalmazása).

Az internet használata a Bizottság 330/2010/EU számú, a “vertikális” megállapodások csoportjaira vonatkozó rendelete elfogadását megelőző vitáknak is központi elemét képezte. E rendelet hatálya alá tartozik – 2010. június 1-je óta – a termékek és szolgáltatások szállítói és forgalmazói között létrejött forgalmazási megállapodások versenyjogi szempontú értékelése.

A rendelet és a gyakorlat alapvetően két forgalmazási rendszert különböztet meg: a “kizárólagos” és a “szelektív” forgalmazási rendszert. A kizárólagos forgalmazási szerződés egy olyan forgalmazási területet biztosít a forgalmazónak, amelyen – a megfelelő szerződéses rendelkezés alapján – bizonyos mértékben védelmet élvez mind a szállító, mind pedig a hálózat más tagjainak versenymagatartásaival szemben. A főként a luxusszektor által és bizonyos műszaki cikkek esetében alkalmazott szelektív forgalmazási megállapodások keretében a forgalmazók – anélkül, hogy a megállapodás kifejezetten kizárólagos értékesítési területet biztosítana számukra – olyan szempontok szerint kerülnek kiválasztásra, amelyek általában véve jelentősen csökkentik az árusítási helyek számát (például ilyen kiválasztási szempont lehet a termék presztízsének megfelelő környezetben található üzlethelyiség).

Ami a kizárólagos forgalmazási hálózatokat illeti, a Bizottság elvben engedélyezi azon szerződési feltételeket, amelyek megtiltják, hogy a forgalmazó egy másik forgalmazó számára fenntartott területen kívül aktív értékesítést folytasson (aktív értékesítésnek minősül, ha a forgalmazó a számára fenntartott területen kívül, közvetlenül keres meg ügyfeleket). A Bizottság azonban elítéli a passzív értékesítések korlátozását, amelyek keretében a forgalmazó általa közvetlenül meg nem keresett ügyfelek megrendeléseinek tesz eleget. Mivel az internet főszabály szerint passzív értékesítési útnak minősül, a Bizottság szerint termékértékesítés céljából minden forgalmazó számára engedélyezni kell az internet használatát. A Bizottság elismeri azonban, hogy az internet használata bizonyos esetekben jogszerűen korlátozható, ha az aktív értékesítést eredményezne, így például, ha a forgalmazó kizárólagos területén kívül található ügyfeleknek küld címzett hirdetéseket.

A Bizottság szigorúbb álláspontot képvisel a szelektív forgalmazási hálózatokat illetően, szerinte ugyanis ezen esetekben az internet használata – vezessen akár passzív, akár aktív értékesítésekhez – nem korlátozható. A Bizottság szerint is jogszerűnek minősülnek azonban azon módszerek, amelyek a nem szerződéses forgalmazók részére történő értékesítések megakadályozása céljából korlátozzák az egy vevő részére értékesíthető áru mennyiségét.

A Pierre Fabre cég és a luxusszektor egy része azonban a csoportmentességi rendeletet akként értelmezi, hogy a szállítónak joga van kizárni a szerződéses forgalmazó internetes értékesítésre vonatkozó jogát. A cég szerint az ő esetükben az internetes értékesítés megtiltásának célja nem ellentétes a versenyjoggal, hanem csupán arra irányul, hogy magas színvonalú szolgáltatást biztosítson a fogyasztók részére olyan termékekkel kapcsolatban, amelyek megkívánják az ügyfél bőrének közvetlen figyelemmel kísérését. Azon gazdasági ágazatok esetében, ahol a forgalmazási csatornák és az értékesítési helyek számának bővítése nem központi eleme a forgalmazási stratégiáknak, az EU Bírósága által a Pierre Fabre-ügyben a közeljövőben adandó válasz alapvetően fogja majd meghatározni a forgalmazási hálózatok kialakítását.

A részletezett problémakört természetesen el kell határolni attól, hogy a védjegyjogosultak milyen eszközöket vehetnek igénybe a készleteiket a szürkepiacról beszerző, azokat az interneten értékékesítő nem szerződéses viszonteladókkal szemben. Az EU Bírósága egy, a védjegyjoggal és az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvvel (2000/31/EK irányelv) kapcsolatos, a Louis Vuitton és a Google közötti jogvitában (C-236/08-C-238/08. sz. egyesített ügyek) egyértelművé tette, hogy a vélhetően nehezen támadható internetszolgáltatók (ISP) és keresőmotor-üzemeltetők helyett a hirdetők vonhatók felelősségre, amennyiben az általuk közölt hirdetések a márka jogosultjával fennálló kapcsolatot illetően a tévedés kockázatát hordozzák magukban.