Connect with us

technokrata

A Magyar Telekom elnyerte a Családbarát Munkahely díjat

Kütyük

A Magyar Telekom elnyerte a Családbarát Munkahely díjat

A Magyar Telekom mint a fenntarthatóság elvei mellett elkötelezett munkáltató híve a család és munkahely közötti egyensúly megteremtésének, a munkahelyi sokszínűségnek és esélyegyenlőségnek.

Somorjai Éva, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese az elismerés kapcsán hangsúlyozta: “Azzal, hogy a Magyar Telekom elnyerte a Családbarát Munkahely díjat, azt a hosszú évek óta tartó szakmai munkát jutalmazták, amelyet a család és munkahely egyensúlyának megteremtése, valamint az esélyegyenlőség terén eddig elértünk. Ilyen mérföldkövek munkánkban: Szociális Charta, a Sokszínűségi politika, valamint az Esélyegyenlőségi terv, amelyet tavaly az üzleti szférában az elsők között fogadtunk el az érdekképviseletekkel együtt. HR stratégiánkban megfogalmazott célként az vezet minket, hogy munkatársaink elégedettek legyenek, hogy a Telekom az a hely legyen, ahol jól lehet teljesíteni, és nem csupán jó dolgozni. Elvem: szerethető és élhető munkahely, amely vonzó a munkaerőpiacon.”

Díjnyertes pályázatában a Magyar Telekom részletesen bemutatta és számos konkrét példával igazolta, hogy felelős és családbarát munkáltató, ahol – a biztonságos munkafeltételek megteremtése mellett – fontos a szociális-jóléti juttatási rendszer kiépítése, működtetése és folyamatos fejlesztése. A pályázati kiírás szerint családbarát munkahely az, ahol a munkáltató elősegíti a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A pályázatok elbírálása során helyszíni szakmai látogatásokra is sor került a pályázaton induló vállalatoknál, így a Magyar Telekomnál is.

A Magyar Telekom családbarát törekvéseinek üzleti előnyei is vannak, hiszen az elégedett munkavállalók motiváltabban és elkötelezettebben végzik munkájukat. A család és munkahely egyensúly megteremtése érdekében alkalmazott atipikus foglalkoztatási formák – ilyen a Magyar Telekomnál a részmunkaidő, rugalmas munkaidő és részleges távmunka – kiemelkedő teljesítmények elérésére motiválnak azzal, hogy a munkavállalók különféle munkastílusához, élethelyzetéhez igazodnak.

A család és munkahely egyensúlyát segítik elő a kisgyermekes munkavállalók visszatérését segítő kismama-, valamint a telekomos gyermekek bölcsődei és óvodai elhelyezését és nyári táborozását támogató családsegítési program. Magyarország egyik legvonzóbb és legszélesebb körű béren kívüli juttatási rendszerét a Magyar Telekom munkavállalói élvezhetik. A telekomos családok többek között céges üdülőkben pihenhetnek, iskolakezdési támogatást kérhetnek, részt vehetnek a céges Családi napon és a Telekom Olimpián. Az Abigél munkavállalói tanácsadási program valamint a “Család és Munkahely” c. előadássorozat keretében pedig a munkavállalók bármely magánéleti vagy munkahelyi probléma kezeléséhez kérhetnek tanácsot akár anonim módon is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés