Connect with us

technokrata

Kínai Android modellek érkeznek Európába

Kütyük

Kínai Android modellek érkeznek Európába

Három kínai gyártó is bejelentette, hogy Európában is forgalmazni fogja a Google operációs rendszerét használó mobiljait.

Legalább három kínai cég fog Android operációs rendszert használó mobilokat piacra dobni Európában. A Beyond Radio Technology, egy ismeretlen tajvani cég ma jelentette be, hogy még idén forgalomba hozza a saját Android készülékét Európában négy meg nem nevezett partner segítségével, és a telefont csak ezután kezdi majd el árusítani Kínában. Az IDG úgy értesült, hogy a vállalat egyik európai partnere egy ismert nemzetközi cég lesz, és az érintőképernyős készülékén wi-fi kapcsolat segítségével lehet majd internetezni.

#img2#

A Huawei Technologies a T-Mobile segítségével dobja majd piacra a saját, az iPhone-hoz hasonlító Android modelljét, a Kínában elsősorban a légkondicionálóiról és a hűtőiről ismert Haier pedig szeptemberben kezdi majd a Google operációs rendszerét használó készülékeit forgalmazni Franciaországban.

#img3#

“A nyílt forráskódú és alacsony költségű Android készülékek jelentik a jövőt a mobilgyártók számára”- nyilatkozta Liu a Beyond Radio Technology mobiltelefonokat tervező mérnöke.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés