Teszt: Vertu Ascent Ferrari fake -Tökéletlen másolat

Sokat elárul, hogy a készülék azóta a fiókomban volt, most találtam rá a napokban és úgy éreztem, meg kell osztanom az élményt, melyet az első kínai másolat telefon nyújtott számomra.

Összeszerelés

A Vertu alsó hangon is másfélmilliós mobiljának kínai változatát emlékeim szerint olyan 40ezer Ft-ért sikerült beszereznem, és miután a Vatera már egy ideje törli a hamisítvány hirdetéseket, így azért az elmúlt időben meglehetősen nagy kuriózum fellelni egy ilyen darabot az aukciós portálon. A telefon egy nagyon ízléses, piros-fekete Ferrari dobozban érkezett, műbőr borítással, két akksival, töltővel, Vertu feliratú CD-vel, adatkábellel, minden jóval. A készülékhez járt egy Ferrari-kulcsot imitáló hátlap leszedő is, melyet valahol azóta már elhagytam.

A telefont kézbe véve egy igen nehéz, vaskos darab érzetét kelti a készülék, melyet kicsit megrázva érződik először a gombok lötyögésén, hogy itt azért nincs minden a helyén. Ennek ellenére a készülékház igen gyönyörűre sikerült, a hátlapon nagyon szépen van elhelyezve a műbőr Ferrari betét, alatta az ezüst logó, azt kell, hogy mondjam, hogy külsőre egy 80%-ot simán megérdemel a telefon.

Oldalt felül két, autóknál leginkább légbeömlőre, telefonnál inkább hangszóróra emlékeztető, hajazó design elem található, alattuk pedig mindkét oldalon egy-egy gomb: baloldalon az exponáló, jobboldalon pedig egy, a hangerő állítására alkalmas billentyű terpeszkedik. Fura lehet első hallásra, hogy hangerő állító gombból csak egy van: ezt nyomogatva beszélgetés közben az 1-2-3-4-5-6-7-1-2-3-4-5-6-7 logika szerint a leghalkabbtól a leghangosabbig tudjuk állítgatni a hangerőt. Ami azért „jó”, mert ha mondjuk 5-ösön van, és nem halljuk a másikat, és ilyenkor háromszor megnyomjuk, akkor egyből visszakerül az 1-es, leghallkabbra, és kezdhetjük az egészet elölről.

A készülék előlapján a piros háttérvilágítású billentyűzet, felette a piros-zöld és navigációs gombok találhatók, alul egy ízléses Ferrari, felül pedig egy elég gagyira sikerült műanyagra ráfestett Vertu logóval. Oldalt kis csavaroknak álcázott betétek díszítik még az előlapot, ahogyan a hátlapot is, ahol a kamera kis objektívén kívül egy VERTU felirat található még. Ez utóbbi az egyetlen egyértelmű árulkodó jel kívülről: a hátlapon lévő márkajelzés ugyanis meglehetősen gyorsan lekopik, nem kell semmilyen extrém használat ahhoz, hogy pár nap alatt szinte teljesen eltűnjön a hátlapról a felirat. Varázslat ez, nem hiába.

A hátlapot és az alatta megbújó akksit leszedve a SIM kártya behelyezése az, ami újfent gyanússá teszi a készüléket: hiába a Vertu feliratú akkumulátor és az eredetiségről tanúskodó feliratok a hátlapon, a SIM kártya behelyezésének mikéntjén ergonómusok rögvest sírva fakadnának. Ugyanis egy kis fém lapkát a SIM érintkezőkre tologatva (ami ugye már magában sem szerencsés) lehet belepasszírozni a szolgáltatónk kártyáját, melyet követően a házon felül középen elhelyezett gombbal tudjuk bekapcsolni a telefont.

Menü és kezelés

A telefonnak angol, régebbi Nokiákat idéző menüje van, melyben a négyirányú + benyomható navigációs gombbal tudunk barangolni. Bekapcsoláskor beállíthatjuk, hogy milyen hanggal induljon a készülék: a kiválasztható effektek között – ahogyan a háttérképek esetében is – természetesen Ferrrari motorhangok is megtalálhatók, melyek a gyér hangszórón azért meglehetősen viccesen szólnak.

A menü stílusa egyébként állítható, lehet 3 x 3-as ikonos nézetben, egyszerre egy menüpontot megjelenítő verzióban és egyszerű listanézetben is böngészni a készülék tartalmát, ahogyan előre beállított témák szerint is variálhatjuk az egyes karakterek és háttérképek megjelenési módját is. Érdekesség, hogy a *#0000# -et bepötyögve egy Nokia N79 V 05.20-as RM-233-as szoftver verzióját írja ki a telefon. A belső memóriát tekintve a belső 500k-s memória mellett további 1 gigabájt memóriakártya jelenlétét mutatja a telefon, annak ellenére, hogy a készülékbe én sehol sem találtam memóriakártya foglalatot. Mondjuk ezen nem lepődök meg, hiszen SIM kártya bekapcsolása nélkül is a készülék full térerőt mutat a bal felső sarokban, ahogyan az akksi állapotát sem igazán reálisan mutatja a másik oldalon.

Multimédia

Alapállapotban a kijelzőn egy analóg órát láthatunk, a négyirányú gomb le-fel-jobbra-balra irányai testreszabhatók, ahogyan a két funkciógombbal elérhető szolgáltatások is általunk állíthatók be. A telefon WAP-képes, de borzasztóan csúnyán tördeli az oldalakat, ellenben van benne Bluetooth és zenelejátszó, mely utóbbihoz még egy gyári sztereó fülest is adnak a csomagban. Ennek a minőségét nem próbáltam ki.

A telefon microUSB-n keresztül kapja az energiaforrást, a töltőt tekintve pedig megelőzte a korát: az USB kábel bedugható a töltő hálózati csatlakozásába, csakúgy, mint az iPhone-nál. A készülék körülbelül 2 óra alatt tölt fel, legalábbis ezt mutatja, egy feltöltéssel egy-másfél napot bír.

Ahol egyértelműen elrontották a kopipésztet, az a névjegyzék és SMS memória: hiába az 1 gigás „memóriakártya”, kontaktokból mindössze 250-et tudunk tárolni, igaz, ezeket VCARD-ban tovább tudjuk küldeni, illetve extra mezőkkel tudjuk ellátni. SMS-ekből pedig mindössze 20 darabot tárol a készülék a saját memóriában (SIM kártyától függően tud többet is).

A hanghívásoknál kicsit dobozos a hang, a kijelző fényereje, a kamera felbontása – hiába a hátsó mobilfény és a kissé elnagyzolt fehéregyensúly beállítási lehetőségek – , ezáltal a telefonnal készített képek igencsak gyérek, talán ezek azok a főbb pontok – a névjegyzéken és az SMS tárhelyen kívül –  ahol egyértelműen érezni a különbséget még egy 4-5 éves modellhez képest is. A telefon videofelvételre is képes papíron, ám elindítva a kamerát 2-3 másodperc után az megáll, a „memóriakártya” sebességére hivatkozva. Emlékeztetőül: a telefonban nincs cserélhető memóriakártya.

Összegezve

Azt kell, hogy mondjam, hogy egy írásbeli vállveregetést mindenképpen megérdemelnek a kínaiak, de csodákra ne számítsunk. A kamu Vertu ha külsejében tetszetős is, funkcióiban igencsak elnagyzolt, de az ár-értéket nézve gyűjteménybe, netán fanatikusoknak megfontolandó.