5 indok, amiért jó a telefonadó!

Az 1990-es évek elejétől kezdve rendszeresen jelennek meg különböző médiumok hasábjain a mobil etikettel kapcsolatos cikkek, javaslatok, melyek azon alapvető mobiltelefonálási szokásokat hivatottak befolyásolni, melyek valamennyiünk hétköznapjait meghatározzák. Valami hasonlóra készülöm most én is, kissé más megközelítésből.

Az ingyenes hívásokkal egy a baj: onnantól, hogy csatlakoztatjuk magunkat, családunkat, az ismerőseinket egy flottához – melyen belül ingyenes a telefonálás – máris mindenki elkezd kevesebbet gondolkodni. Mivel ingyen van, nagyon sokan nem veszik a fáradtságot arra, hogy akár pár másodperc erejéig megfontolják a hívás előtt, hogy mit is szeretnének mondani, kérdezni, ezért nem ritkák az egy órán belül 4-szer, 5-szöri visszahívások és időrablások. Mindez idő alatt a hívó fél úgy tesz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ő kérdéseire a vonal másik felén nekünk, illetve másoknak kell válaszolnia, lévén ő most ráér, kit érdekel a másik. Legyen az családtag, ügyfél, vagy bárki, ez egyértelműen az önzés kategóriája, lévén – időtől és témától függően – egy cseppet sem vesszük ilyenkor figyelembe azt, hogy a hívott felet mennyire zavarja az ad-hoc telefonálgatás, vagy ötletelgetés.

Ezzel kapcsolatban egyébként az amerikai modell talán némileg „igazságosabb”: itt feltételezve azt, hogy a hívó és a hívott fél is élvezi egy-egy beszélgetés hasznosságát, mindkettő fél fizet a hívásért, éppen ezért fel sem vetődik az a fajta sértődöttség, ami a mi modellünkben egy-egy fel nem vett, vagy lenyomott hívás esetén sokakban fellép. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy komoly felháborodást keltene az, ha a modell bevezetésre kerülne például itthon: a digitális póráz, melynek csörgésére ma sokszor jobban odafigyelünk, mint egymásra az úton, vagy arra, amit a másik mond, Pavlovi-reflexként épült be mindennapjainkba.

Mik lehetnek tehát azok az érvek, ami miatt evolúciós ügyet szolgálhat a telefon-adó? Összeszedtük hát mindannyiunk örömére a listát:

1. Nem fognak felhívni a szülők azzal munka közben, hogy „Na mi újság”?

Dolgozzunk bármilyen területen is, szeressük bármennyire is a szüleinket, körülbelül olyan érzés naponta 2-3-szor felvenni a telefont és a „Na mi a helyzet?” beszélgetés-indító mondatot hallani munkaidőben, mint amikor sietne az ember autóval és a hétvégi vezetők elállják az útját. Ezek száma várhatóan csökkenni fog az adó bevezetésével.

 2. Nem fogsz felhívni egy órán belül ötször azért, mert képtelen voltál az első hívásban összefoglalni azt, hogy mit is szerettél volna.

Gondolkodni fogsz kedves barátom. Vagy ha nem gondolkodsz, annyira sem vagy képes, hogy egy 3 perces hívást agyban átgondolj, összefoglalj, akkor fizetsz.

3. Alsónadrág, borotva, exkluzív nyaralás lehetőség – az ügyfélszolgálatosok

Talán a direkt marketing vonalon prüszkölhetnek a leginkább: habár itt nem igazán voltak a jellemzők az ingyenes hívások, de talán kevesebb „exkluzív” ajánlatot kell majd visszautasítanunk a telefon-adó bevezetésével.

4. Hétvége, ünnepnapok, családi vacsora

Hány olyan paraszt van, aki evidenciának gondolja még ma is – üszkve 20 évvel a hazai mobiltelefónia megjelenését követően – hogy vasárnap délben, délután kettőkor, vagy netán este 10-kor felhív azzal, mert neki valami problémája van, amire azonnal akar választ! Csak remélni tudjuk, hogy a telefonadóval ez vagy csökkenti számukat, vagy elindít egy evolúciós folyamatot abban, hogy belegondolunk a hívások előtt, hogy a másikat vajon mennyire zavarjuk az adott időpontban.

5. Zavarlak? Rosszkor hívlak?

Ez kétélű fegyver: az előző pontban szereplő parasztok szívesen használják arra, hogy önmaguk otrombaságát már az első pillanatban palástolják, ugyanakkor amennyiben betartjuk azt, hogy mikor nem telefonálunk, akkor is minden esetben érdemes megkérdeznünk azt továbbra is, hogy a hívásunkkal zavarjuk-e a másik felet éppen.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a cikkel nem azt mondjuk, hogy egyetértünk a telefonadóval (sőt, még nem is provokációnak szánjuk), csupán annyit szeretnénk mondani, hogy mindennek két oldala van. Az, hogy az adó plusz bevételi forrásként, vagy ország-szintű hatékonyságnövelőként népnevelésként fogja-e inkább megállni a helyét nem tudjuk, mindenesetre legalább egymás napjait ne rontsuk el azzal, hogy a fent hibák bármelyikét alkalom-szerűen, netán rendszeresen elkövetjük.