Exkluzív: leteszteltük a valaha létező legjobb Nokiát

Mai hagyományos „tesztünk”, inkább írásunk a valaha legjobb létező Nokia telefonon keresztül, mint inspirációs gyújtópontból próbálja bemutatni a valaha szebb napokat is látott gyártó tragédiáját. A szóban forgó készülék egyébként privát gyűjteményemből, felújítva szolgálja a céges telefonos teendőket, 2003 óta, azaz igen, 9, azaz kilenc éve. A kilenc év során egy előlapcsere kellett ahhoz, hogy jelen állapotába kerüljön a telefon, az akksi azóta is működik, ahogyan valamennyi funkció. Ez a Nokia 6310i.

Az üzletember telefon

A Nokia 6310, illetve 6310i volt a 2000-es évek iPhone-ja: először valamennyi tehetősebb üzletember, majd egyre szélesebb kör kezében bukkant fel a készülék, mely talán az utolsó felsőkategóriás, nem színes kijelzős telefon volt a gyártótól.

Mai szemmel felfoghatatlan, öt-hat napot is kibíró akksi, kompakt, kézre álló méret, könnyű kezelhetőség: ezek az ismérvek voltak azok, amik nemcsak a 6310-est, hanem egyébként a legtöbb Nokiát is jellemezték. A bunkofonok retró világában a titok az egyszerű kezelhetőségen, logikus menüszerkezeten, az ehhez passzoló konzervatív, de mégis modern designban és a határozott billentyű nyomáspontban rejlett.

Persze nemcsak sikerekről szólt a fáma már akkor sem: a Nokiának voltak már ekkor is súlyos mellényúlásai, elég, ha csak a Nokia 3650-esről beszélünk, vagy a kocka 7600-ról, netán az Art Deco szériának egyes tagjairól. A jóindulattal is maximum koncepciótelefonokként helyüket megálló készülékek azonban a konjunktúra idején belefértek a büdzsébe: 2011-ben több mint 100 millió Nokia talált gazdára. Csak összehasonlításképpen az Apple 112 millió iPhone eladását tervezi 2012-re, mely a Nokia sztorit és a globális telkó piacban lévő potenciált nézve igencsak hasznos információ lehet akár befektetőknek, akár részvényeseknek az Apple következő évekre várható piaci boldogulásával kapcsolatban.

Bunkofontól az okostelefonig

És 2003 után valami megváltozott. Már a színes kijelzők megjelenése is valamiféle paradigmaváltást jelentett a mobilgyártóknál: többen nem, vagy csak késve ismerték fel azt, hogy a színeket mire is kell, vagy érdemes kihasználnunk a telefon képernyőjén, nemhogy a közben mintegy külön ágon fejlődő érintőképernyő adta lehetőségeket. Merthogy a Motorola az Accomplival, az Ericsson az R380-assal, majd a Sony Ericsson P szériával, illetve a HTC már ekkor próbálkozott az új alkímiával, de a Nokia az utolsó percig kitartott a billentyűzet mellett. És talán ez is lett a veszte.

A gyártó által kitalált és tulajdonolt Symbian operációs rendszer ugyanis billentyűzetes telefonra lett kitalálva, és habár megkésve megpróbálták ezt a szoftvermérnökök ráerőszakolni az érintőképernyőre: ez sehogy sem akart sikerülni. Illetve sikerült, de korántsem úgy, mint azt szerették volna: akadozó, rossz felhasználói élményt kaptak a felhasználók, melyet csak tovább tetézett az Apple körüli hype, illetve a konkurens gyártók Android melletti voksa, mellyel együttes erővel támadták már az egyre gyengébb lábakon álló Symbian platformot.

Persze a Symbian S40 és S60 operációs rendszerű telefonok közül is akadt pár legenda: a 6230-as, illetve a későbbi N95 8GB-os modellek voltak azok, amelyek talán komoly mérföldkőnek számítottak, ez utóbbi talán az utolsó sikerszériának a gyártó történetében.

Hello Amerika!

Az ezt követő kisebb sikereket aztán – ahogyan azt az elmúlt hónapokban halljuk – egyre több rossz hír követte: csökkenő bevételek, készülékeladások, majd a tavalyi Microsoft vadházasságból fakadó Lumia sorozat, mely finoman szólva sem sikerült tökéletesre. A Nokia sorsa ugyanakkor már csak a szabadalmai miatt is egyértelmű: a meglehetősen „lelakott”, egykori európai szupercéget vélhetően egyszer csak megveszi a Microsoft, ezzel ezt a hajót is elveszíti Európa. Hogy mi marad ezek után?

Japán és amerikai hardvert veszünk, melyet Tajvanban gyártanak, és habár a cikknek nem célja az efféle nemzeti, kontinentális, vagy globális elemzés, de Európa – és ezen belül egyébként Magyarország – egyetlen esélye a szoftverfejlesztésben látszik a jövőre nézve. Ami egyébként nem is hangzik rosszul, sőt, megkockáztatom, ha ezt például egy Motorola hamarabb felismeri a Razr széria csúcsán, akkor lehet, hogy a gyártó még a mai napig talpon állna és nem a Google leányvállalataként nosztalgiázna a régi szép időkön. Ahogyan a Nokia is csak fél-egy évet késett a Meego-val, mely ha hamarabb jön, akkor talán más vonatkozásokban beszélnénk ma a legendás gyártóról.