Teszt: HTC One – one jó HTC

Én magam ki nem állhattam a HTC-t és ezen véleményemet hangoztatni is szoktam. A nagy szám (majdnem azt írtam, hogy pofám) miatt voltak, vannak és lesznek is konfliktusaim, hiszen senki nem viseli jól azt, ha a kedvencét szapulják. Teljesen érthető a felháborodás és a parázs vita, ami ki szokott alakulni egy-egy beszólásom miatt, de akik ismernek, azok talán tudják, hogy a véleményem nem szentírás. Nincs kőbe vésve és észérvekkel meg lehet győzni. Sokszor változott már és büszke is vagyok arra, hogy képes vagyok felülvizsgálni a hozzáállásomat és elismerni a tévedésemet. Felülvizsgáltam például a HTC-vel kapcsolatosan is.

Nagyon nagy örömmel látom, hogy a HTC a One-nal – amely tesztünk tárgya – egy olyan telefont alkotott, ami még nekem is tetszik. Számos olyan tulajdonsága van, amik miatt már egyenként is elgondolkozik az ember a megvásárlásán. Összegyúrva pedig a HTC One készülékben megtestesülve valami olyat kap a vásárló, aminek nehéz ellenállni. A tesztben arra koncentrálok, hogy azt a kellemes szájízt megpróbáljam megmutatni, amit a HTC One használata hagy az emberben. Mert fincsi.

Kezdjük talán azzal, hogy a HTC One nem téveszthető össze semmivel. Kilóg a tömegből és még talán a HTC készülékei közül is. Volt nálam hosszú évekkel ezelőtt egy HTC Legend, annak az újraéledését látom ebben a telefonban. Igaz, azt szét lehetett szedni, a HTC One pedig csak roncsolással bontható, de azóta kicsit megváltozott a világ és Android készüléket csak akkor szed szét az ember, ha valami baj van vele. Sehol nincs már a hátlap lekapkodása és az akkumulátoridők is elfogadható szintekre javultak. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a HTC One az egybedolgozott, főként alumínium ház miatt valami olyan sziklaszilárd érzést ad, amit én magam még soha, sehol nem éreztem. Aki tehát valami gyönyörűt és igényeset akar, annak íme: a HTC megcsinálta.

Miután az első benyomás megvolt, az ember az árára kíváncsi leginkább. A készüléket az Expansystól kaptuk (nagyon köszönjük), náluk, raktárról megvásárolható a teszt megírásának napján 193.468,- forintért. Leszámítva néhány sufnituning boltot (amelyeket épeszű ember elkerül még akkor is, ha 2-3 ezresel olcsóbbak), körülbelül ennyiért juthatunk hozzá tehát a jelenleg kapható legjobb HTC-hez. Ez az ár sok? Nos, van olyan gyártó, aki az ugyanezzel a processzorral szerelt, műanyag, akadozós, (szerintük) csúcskészülékét 20-30 magyar ezressel többért próbálja ránk sózni. Röviden tehát a HTC One-ért ez az ár nem sok. Sőt…

Mit kapunk a pénzünkért? Nos, ez a lényeg! Száraz adatokkal nem bombáznám a kedves olvasót, hiszen keresni mindenki tud az interneten és hamar ráakadunk a hivatalos specifikációra. (És nem mellesleg a számadatokat jobb oldalon, a teszt mellett is feltüntetjük.) De hogy a számok mit jelentenek a valós életben, a mindennapi használatban? Erről szólnék inkább. És erről meg csak lelkesedéssel lehet beszélni. A hardveres oldalról kiemelném a háttértárat, amely 32 GB és ami mindenre elég. Mindenre. Tolhatjuk rá dögivel a zenéket, filmeket, fotókat. Még akkor is, ha a 32-ből nem mind a miénk. Nekem nagy vesszőparipám az, hogy egy készüléken legyen leválasztható háttértár, amire a készüléket megkerülve, direktben lehet fájlokat másolni. Nos, ez is megvan, hiszen egy 100 forintos USB OTG adapterrel (amelyet a microUSB aljzatba dughatunk), USB háttértárat is rácsatlakoztathatunk a HTC One-ra. Innentől a pendrive tartalma látható, másolható, de akár billentyűzet vagy egér is csatlakoztatható a telefonhoz. A háttértárral tehát nem lesz gondunk és ezt jó tudni.

A szoftverek telepítésére 1,5 GB áll rendelkezésre, ez pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag soha nem fog elfogyni. Én magam elég sok – egyébként tök felesleges – alkalmazást feltelepítek, így nem ritka, hogy 200-250 között vannak az “elengedhetetlenül szükséges” szoftverjeim. Az 1,5 GB annyit jelent, hogy 600-700 szoftvert tehetnék fel és még ez sem kottyanna meg. A telepítésre szánt memória tehát bőven sok. Ugyanez igaz a szoftverek futtatására szolgáló RAM-ra is, amely szintén 1,5 GB és amelyből ha millió dolgot futtatunk is egyszerre – mint ahogyan én, például – akkor is megmarad 800 MB körül. Ez pedig azt eredményezi, hogy nincs az a pazarló szoftver, ami zavarba tudná hozni a HTC One-t.

A processzor Qualcomm Snapdragon 600. Négymagos  és akár 1,9 GHz-ig fel tud pörögni. Erre nem nagyon van példa, a legdurvább szoftvereknél is olyan 1,7 GHz körül ketyeg. Nincs tehát túlhúzva és röhögve megbirkózik a fullHD képernyővel, hiszen a gyártó ajánlása szerint elkezelné akár a 2048×1536-os (QXGA) kijelzőt is. Ha jobban utánaolvasunk, akkor azt látjuk, hogy ez nem minden, mert a processzort megtámogatja egy Adreno GPU, azaz grafikus egység is, amelyet a Qualcomm saját maga fejlesztett és amely igencsak jól teljesít a HTC One esetén. Talán most érkezett el az az idő, hogy a HTC és a Qualcomm végre olyan szintű együttműködést tudott kialakítani, aminek következtében végre a SoC tudása rendesen kihozható és ki is jön. Nagy örömmel látom, hogy a korábban tapasztalható akadások és törések megszűntek a videók lejátszásakor. Így a készülék tökéletesen alkalmas mozizásra, amellyel nagyon sok kellemes percet okozhat nekünk.

És ha már a multimédiába kicsit belekaptam, itt szeretném hangsúlyozni azt, hogy telefont így szólni én még nem hallottam. Már eleve gyanús volt az, hogy az előlapon alul és felül is lukacsos a borítás, de a döbbenet akkor jött, amikor az első videót lejátszottam a telefonon. A tökéletes kép mellett valami olyan hangzást tapasztaltam, amitől tátva maradt a szám. A telefont oldalra elforgatva ugyebár ez a két hangszórónyílás jobbra és balra esik, így magunk előtt tartva tökéletes a sztereó tér. És ez még nem minden. Nem tudom, hogyan csinálják, de olyan mélyek vannak, ami hihetetlen ekkora kis hangszóróktól. Illetve dehogynem tudom, mert rá van írva szép nagy betűkkel, hogy beatsaudio. Ha ennek utánanézünk, látni fogjuk, hogy nem kevesebbet céloztak meg, minthogy bárhol a legjobb minőségű zenét kapjuk. Akármilyen eszközön is hallgatunk muzsikát. És nem mellesleg a Beats Audio weboldalán egy ismerős telefon képe fogad minket, amely nem más, mint a HTC One. Nagyon jól szól.

Még a hangoknál maradva, a nemzetközi sajtó arról volt hangos, hogy a HTC One gyártásánál olyan mikrofonokat használtak fel, amelyekre a Nokia kizárólagosságot élvez. A Microelectronics által a HTC-nek eladott sztereó mikrofonok kerültek a One-ba és ezért áll a bál. Hogy a pereskedésnek mi lesz a vége, azt nem tudni, mindenesetre Hollandiában már nem lehet forgalmazni a HTC One-t. És miért fontos ez? A készüléket nagyjából két héttel korábban kellett volna kézhez kapjuk és valószínűleg a boltok polcaira is korábban kikerülhetett volna. Így viszont a nagy rivális, a Samsung Galaxy S IV simán beelőzte pár nappal és ez akár egy termék bukását is okozhatja. Azt mindenesetre értjük, hogy miért kellett a HTC-nek pont ez a mikrofon: mert jó. Nagyon jó. Az elkészített videónál az ember csak kapkodja a fejét a sztereó hangzás miatt. Ilyen élményem sem volt még telefonnal.

Fényképezésnél kicsit azt hittem először, hogy én vagyok a béna és biztosan nem találom a beállítási lehetőségeket, de hosszas keresgélés után bele kellett nyugodjak, hogy a fotó mérete nem állítható. Ez még nem is lenne baj, de a kamera 2688 x 1520 pixelben, 16:9-es képaránnyal tud fényképezni, ami azt jelenti, hogy be kell érjük 4, azaz négy megapixeles fotókkal. 2013-ban, ismerve a konkurencia gépeit ez elég karcsúnak tűnik. De ne feledjük el, hogy a fotózásnál nem kifejezetten a megapixelek száma teszi a kép minőségét. A One fényképezőgépével végre zárt térben is van esélyünk elfogadható képek készítésére, mert a szenzor elég érzékeny. A HTC mindenesetre már a megjelenést követően közleményt adott ki, hogy a fényképezőgép felbontásán javítanak majd.

Addig be kell érjük ezzel, ami van. A fényképezőgép kezelése egyébként nagyon egyszerű és intuitív, ami annyit tesz, hogy mindenféle ismeretek nélkül is ráérzünk. Nagy ötlet, hogy nem kell váltogatni a kamera és a fényképezőgép üzemmódok között, hanem nemes egyszerűséggel kettő exponáló gombot tettek a kezelői felületre. Így a fényképezőgépet előhívva egyetlen gombnyomással eldönthetjük, hogy videózni vagy fényképezni akarunk-e. Ez szerethető featúra. Fényképezésnél, főleg gyenge fényviszonyok mellett sokat segíthet, hogy a vaku villanását automatikusan állítja a távolság függvényében. Így a közeli fotók nem lesznek beégettek és a távoli fotók is jól látszanak úgy 3-4 méterig. Az előlapi és a hátlapi kamera között a váltás a képernyő végigsimításával történik és az előlapi kamera is tud fullHD videót rögzíteni. A magukat videózóknak ez jó hír.

Nagyon belemerültem a multimédiába, de nézze el nekem az olvasó! A HTC gépeknél ezt tartottam a gyenge pontnak és szerencsére a HTC One esetében ez nem igaz. Eltekintve a kevesebb megapixeltől – amitől (mármint a pixelháborútól) egyébként többen lábrázást kapunk – a telefon multimédiás képességeit jónak értékelem és használnám is mindenre. A képernyő is tökéletesen alkalmas az élmény fokozására, mert meglepően jók a színei és nagy a fényereje.Így aztán azoknak is bátran merem ajánlani a HTC One-t, akiknek – velem együtt – ez az egyik legfontosabb tulajdonság egy okostelefonban. De nézzük a további, fincsi részleteket.

Nem kell mondjam, hogy a telefon LTE-s, azaz a jelenleg elérhető leggyorsabb mobil-adatforgalom kihasználására képes. A mindennapi használatban, azaz böngészésnél és e-mailezésnél ez nem nagyon jön ki, de aki nagyobb adatállományokat áramoltat mobilneten keresztül, az nagyon fogja majd értékelni, hogy száguld a kicsike. Már csak egy olyan szolgáltató kellene, aki elfogadható feltételek mellett (értem itt az árát) kínálja az LTE-t, de erre még várni kell. A lefedettségre is, így aki Budapesten vagy nagyobb városokban mobilnetezik, az tudja majd igazán kihasználni az LTE lehetőségeit. Aki esetleg LTE előfizetés nélkül, hagyományos 3G-n keresztül akar majd netezni a telefonnal, annak az a jó hír, hogy stabil a mobilnet kapcsolat és gyengébb térerő estén sem ingadozik a sávszélesség. Az én vasbeton irodámban egy másik (koreai) gyártó készülékei sorra véreznek el (folyamatosan ugrálnak 3g és HSDPA között, miközben az adat nem jön), míg a HTC One stabilan hozta itt is a HSDPA-t. Természetesen ugyanannál a szolgáltatónál. És ezt is meg lehet ám szokni.

Kezelhetőség szempontjából voltak negatív élményeim. Az első ilyen az volt, hogy a telefon beüzemelése után mentem valahová és megérkezve szerettem volna SMS-ben intézni a parkolást. Nagyjából 10 percig kerestem az SMS-küldés lehetőségét, de nem találtam meg. A szoftverek közül ugyanis ki van véve az “Üzenetek” és az ember akárhol keresi a kis borítékot, nem találja. Ha szerencsénk van, akkor a Sense felületen megakad a szemünk egy kis zöld buborékon, ez rejti az SMS-eket. Soha nem jöttem volna rá magamtól. Így aztán jobb híján a SIM kártyán érkező szolgáltatások egyikével vásároltam parkolási cédulát magamnak.

A Sense, mint kezelői felület a HTC esetében egy amolyan “csakazértis” jellegű dolog. A HTC erőlteti, óriási energiákat fektetnek bele és megpróbálják beleégetni a készülékeikbe, de az emberek nagy része – legalábbis az a része, aki 200 ezres körül vásárol Android telefont magának – úgyis lecseréli a saját, megszokott loncserére. Pedig nem rossz a Sense és valljuk be, hogy anno ez volt az első olyan kezelői felület okostelefonon, amelyik igazán ujjal kezelhetővé tette az akkor még WinMo rendszerű, körmözgetős telefonjainkat. Azóta is sokan másolják, csak a másolatok számos dologban túlnőttek az eredetin. A Sense azoknak a hűséges HTC tulajdonosoknak nyújt majd élményt, akik már régóta megszokták azt és élvezik áldásait. Az ő szemük csillog, amikor az ember megmutatja nekik, az enyém meg könnybe lábad a szenvedéstől. Például akkor, amikor nem lehet körbelapozni és így az utolsó lapról lapozgathatok vissza egyenként a kezdőlapra. Vagy amikor e kezdőlapon elhelyezkedő widgeteket nem lehet lecserélni, és így minden HTC One telefon kezdőlapja ugyanolyan.

És ezek csak példák, tudnék még számosat felhozni. A lényeg talán annyi, hogy a Sense kikerülhető és egy akármilyen home alkalmazással simán otthonossá, megszokottá változtathatjuk a HTC One-t is. Az persze tény, hogy a Sense-t olyannyira beégették a készülékbe, hogy néha olyankor is előbukkan, amikor nem kellene. Ilyenkor egy gyors gombnyomás a home gombra és előjön ez elsődleges felület. Azért idegesítő ám ez.

A kezelhetőséghez tartozik – pontosabban: rontja -, hogy a menü gombot megspórolták, így aki a háromgombos telefonokhoz lenne szokva, az szenvedni fog vele. A menügomb persze többnyire megvan, de minden egyes alkalmazásban, szoftverben máshol kell keresni. Így többnyire tétovázás és káosz az eredménye annak, ha valahol további opciókat szeretnénk elérni. Az előlapon, a képernyő alatt elhelyezett érintőgombok egyébként jól el vannak találva, határozottan reagálnak az érintésekre. A készüléken hardveres gomb három van, a bekapcsológomb és a hangerő két gombja. Mindhármat sikerült úgy süllyeszteni, hogy kitapogatni lehetetlen. A bekapcsoló gombnál ez nem baj, kábé rányomunk és működik, de a hangerő gomboknál megszokhatatlan, hogy a fel, vagy le gombot sikerül eltalálnunk elsőre. Ilyenkor kis módosítás következik, de ez időbe telik. Idegesítő. A képernyőmentések készítése például – ahol ugyebár a bekapcsoló gombot és a hangerő le gombot kell egyszerre megnyomni – felettébb macerás.

Azt sem nagyon értem, hogy a töltőcsatlakozót miért nem középre, miért oldalra tették. Így a legtöbb univerzális autós tartóban nem lehet tölteni a telefont, mert pont oda esik az alátámasztás. A SIM kártya behelyezéséhez pedig jó, ha cipelünk magunkkal valami extrém vékony tűt, mert az iPhone-hoz hasonlóan, csak úgy lehet a foglalatot kiugrasztani a helyéről, ha a mellette lévő, 1 milliméteres lyukba valamit benyomunk. Ehhez a HTC a csomagolásban ad egy HTC felirító lapocskát, kiálló tűvel, de azért az mindenképpen vicces, hogy speciális szerszám kell a SIM behelyezéséhez. A SIM egyébként microSIM, így legtöbben mehetünk a szolgáltatóhoz lecseréltetni a régit.

Kiknek és minek? Azoknak, akik a fémházas telefonokra buknak. Azoknak, akiknek fontos a brutális audió és videó. Azoknak, akik egy igazi csúcstelefonra vágynak. Azoknak, akiknek fontos a sebesség. Én pedig a HTC-ről alkotott negatív véleményemet felülvizsgálom és ennek folyományaként ezentúl nem szólok egy rossz szót sem a kínai gyártóra, sem az általa használt Qualcomm csipszettekre. Már ezért megérte kipróbálni ezt a telefont. Akinek egyébként megtetszett, szerkesztőségünkben érdeklődhet a teszttelefon megvásárlása iránt, amelyet jelentős kedvezménnyel tudunk hűséges és gyors olvasóinknak felajánlani az Expansys jóvoltából, akiknek ezúton is köszönjük tesztrovatunk támogatását!