Connect with us

technokrata

A UPS kiszállításában drónok is fognak segíteni

Kütyük

A UPS kiszállításában drónok is fognak segíteni

A UPS kiszállításában drónok is fognak segíteni

Futárautó tetejéről indítható drónt teszteltek

A UPS, a világ legnagyobb logisztikai vállalata ma bejelentette, hogy sikeresen tesztelt egy UPS-futárautó tetejéről indítható drónt. A drón önállóan leszállítja a csomagot, majd visszatér a járműhöz, miközben az azt vezető futár a további kiszállításokat intézi az útvonalán.

A UPS a tesztet hétfőn a floridai Tampában végezte el, a Workhorse Grouppal, az ohiói székhelyű, elektromos gépjárműveket és drónokat fejlesztő céggel közösen. A Workhorse építette a teszt során használt drónt és az elektromos UPS-futárautót egyaránt.

„Ez a teszt más, mint bármi, amit eddig drónokkal kipróbáltunk. Komoly eredményeket várunk a technológiától a jövőben. Különösen a vidéki helyszíneken tesz majd jó szolgálatot, ahol a futárautóinknak gyakran mérföldeket kell megtenniük, hogy egyetlen kiszállítást elvégezzenek”

– nyilatkozta Mark Wallace, a UPS globális műszaki és fenntarthatósági ügyekért felelős alelnöke.

„Ha egy háromszög alakú szállítási útvonalat képzelünk el, ahol a megállók autóval több mérföld távolságra vannak egymástól, ha csak egyetlen szállítást is egy futárautóról indítható drón segítségével intézünk, máris csökkenthetjük a költséges megtett mérföldek számát. Nagy lépés ez a hálózatunk hatékonyságának növelésében, miközben a kibocsátásunkat is csökkentjük.”

Ha a technológia futáronként naponta csupán egyetlen mérföldet spórol egy éven keresztül, már az is akár 50 millió dollár megtakarítást jelenthet a UPS-nek. Nagyjából 102 000 UPS-futár van az utakon nap mint nap. Az egyes szállításokhoz szükséges idő és járműköltségek miatt a vidéki szállítási útvonalakat a legdrágább kiszolgálni.

„A futárok vállalatunk arcai, és ebben nem lesz változás a jövőben sem. Ugyanakkor a drónok az útvonal különböző pontjain támogathatják a futárok munkáját időt spórolva nekik, és kielégítve az e-kereskedelem térnyeréséből fakadó növekvő ügyféligényeket.”

– mondta Wallace.

dronteszt-03_32878786212_o

A hétfői teszt során használt drón egy Workhorse HorseFly™ UAV szállítási rendszer volt. A nagy hatékonyságú, oktokopter szállítódrón teljes mértékben integrált a Workhorse-elektromos/hibrid futárautó termékcsaládjának járműihez. A drón a futárautó tetején dokkol. A drón aljára függesztett kosár egy nyíláson keresztül belóg az autó belső terébe, ahol a UPS-futár berak egy csomagot ebbe a kosárba, és megnyom egy gombot egy érintőképernyőn, elküldve a drónt egy megadott címre, egy előre beállított, autonóm útvonalon. Az akkumulátorüzemű HorseFly drón dokkolás közben újratölti magát. Maximális repülési ideje 30 perc, és egy legfeljebb 4,5 kg súlyú csomag elszállítására képes.

A UPS évek óta teszteli az automatizálási és robottechnológiákat, beleértve a drónokat is. Tavaly szeptemberben a UPS egy kitalált szállítási szituációt valósított meg, amelyben egy sürgős gyógyszerszállítmányt kellett a Massachusetts állambeli Beverlyből egy, a parttól három mérföldre fekvő atlanti-óceáni szigetre vinni. A UPS emellett széles körben használt drónokat humanitárius célból is, életmentő vér- és oltóanyag-szállítmányok nehezen elérhető helyszínekre juttatásához Ruandában. Végül a UPS saját magas raktárainak polcain végzett leltárellenőrzéshez is tesztel drónokat.

dronteszt-04_32878785772_o

Ezekkel korábban végzett tesztekkel szemben a mostani UPS-drónteszt arra kereste a választ, hogy a drónok hogyan segíthetnek a mindennapos működés részeként, akár lakossági kiszállítások során is.

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés