Connect with us

technokrata

Idén is a Huawei telefonjáé a legjobb mobilba épített kamera

huawei

Kütyük

Idén is a Huawei telefonjáé a legjobb mobilba épített kamera

Idén is a Huawei telefonjáé a legjobb mobilba épített kamera

A Huawei csúcstelefonja, a P40 Pro nyerte el idén az EISA (Expert Imaging and Sound Association) legjobb okostelefon-kamerájának járó díját (“EISA Smartphone Camera 2020-2021”). A világ 55 elismert fogyasztói elektronikai magazinját tömörítő szövetség elsősorban az idén márciusban bemutatott készülék fotózási képességeit és kamerarendszerét méltatta. A Huawei Watch GT 2 okosóra szintén kategóriagyőztes lett: a legjobb okosórának járó díjjal („Best Smartwatch 2020-2021”) jutalmazta a szervezet. Az EISA a nyolcadik egymást követő évben díjazott Huawei-készüléket.

Az EISA fogyasztói elektronikai szakmédiumokat képviselő tagjai minden évben hat kategóriában – fotózás, mobileszközök, Hi-Fi, házimozi-hangtechnika, házimozi-kijelző és videotechnika, valamint autóelektronika – választják ki azokat a termékeket, amelyeket a több mint 29 ország szakértői egységesen kiemelkedőnek tartanak. A jelölteket az EISA éves közgyűlésén mutatják be, ahol a tagok kiválasztják az egyes kategóriák győzteseit.

Az EISA nyolcadik alkalommal ismerte el a Huawei okostelefonjait. A díj kapcsán a zsűri kiemelte: a készülék kategóriájában verhetetlen mind kimagasló kamerarendszere, mind kijelzője, mind felsőkategóriás dizájnja tekintetében.

„A P40 Pro tökéletes társ azoknak, akik naponta szeretnének fantasztikus fényképeket készíteni. Az 50MP-es Ultra Vision kamera optikai képstabilizációt, a 12MP-es periszkópos telefotó lencse ötszörös optikai zoomot, a 40MP-es ultraszéles Cine kamera pedig fejlett videózást tesz lehetővé. A készülék ToF 3D mélységérzékelő kamerája és az AI Photography olyan prémium technológiai élményt biztosít a felhasználóknak, amely egészen páratlan”

– olvasható a zsűri értékelésében.

A zsűri a Watch GT 2 okosórát is méltatta. Véleményük szerint az óra stílusos kialakításával, számos sportmódjával, valamint kiemelkedő kéthetes üzemidejével ideális minden aktív életmódot folytató felhasználó számára. A szakértők a TruSleep alvásfigyelő funkciót, valamint a szívverés és stresszszint nyomon követését is kiemelték azon vonások közül, melyek a Watch GT 2-t „modern klasszikussá” teszik.

Kevin Ho, a Huawei Fogyasztói Üzletág Okoseszköz Üzleti Részlegének elnöke kiemelte:

“Megtiszteltetés, hogy újból a Huawei készülékeit ismerte el az EISA. Minden készülékünkkel arra törekszünk, hogy a technológiák határait feszegetve egyre újabb és izgalmasabb élményeket biztosíthassunk fogyasztóink számára, kezdve az edzés új élményét kínáló Watch GT 2-vel, vagy az okostelefonos fényképezésben rejlő lehetőségeket újradefiniáló P40 Pro-val.”

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés