Connect with us

technokrata

Látássérültek számára fejlesztett kijelzőt a Dot

dot

Kütyük

Látássérültek számára fejlesztett kijelzőt a Dot

Látássérültek számára fejlesztett kijelzőt a Dot

Nagy öröm látni, hogy a legtöbb gyártó már kifejezetten nagy figyelmet szentel a különböző kisegítő lehetőségek fejlesztésére a hétköznapi eszközök tervezésekor, illetve itt van például a Dot, amely vállalat kifejezetten látássérültek számára készít életüket megkönnyítő kütyüket. A Braille-írást alkalmazó órájuk után egy újabb „megjelenítőn” dolgoznak, amely számok mellett betűket és ábrákat is képes kirajzolni.

Dot Pad pixelek helyett 2400 darab apró bogyót alkalmaz, amelyeket az eszköz elektromágnesek segítségével képes gyorsan, és viszonylag halkan le-fel mozgatni, ezek pedig így tapintható képpontokként funkcionálnak.

Az eszközön két bogyócsoportot is találunk, közülük az alsó, kisebb rész a hagyományos Braille-írás megjelenítésére szolgál, míg a felső, nagyobb területen egyszerűbb ábrák, grafikonok, vagy akár betűk és számok megjelenítése is lehetséges, amiket a vakok segítésére szolgáló, elterjedtebb technológia, a hangos felolvasás nem képes átadni a felhasználóknak. Ez a megoldás remélhetőleg könnyebbé teszi majd a tanulást, akár a Braille-írást még nem ismerő gyerekek számára is.

Külön plusz pont jár azért, hogy az egyébként Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáló (és beépített, 11 óra üzemidőre képes akkumulátorral rendelkező) Pad iPhone-ról és iPadről vezérelhető, továbbá támogatja a rendszer VoiceOver funkcióját, amelynek segítségével képes grafikai tartalmakat kiküldeni a „kijelzőre”, sőt, az Apple publikált egy új API-t, amivel a fejlesztők felkészíthetik alkalmazásaikat a Dot Padhez hasonló eszközökkel való együttműködésre.

Forrás: Prohardver

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés