Connect with us

technokrata

Íme, a magyarok legfontosabb elektronikai útitársai

elektronikai

Kütyük

Íme, a magyarok legfontosabb elektronikai útitársai

Íme, a magyarok legfontosabb elektronikai útitársai

Van olyan fontos egy töltő, mint egy útlevél?

Mobiltelefon, külső akku és fényképezőgép – ezek nélkül biztosan nem indul útnak a magyar, derül ki a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából.

A megkérdezettek közel negyedét szinte mindig elektronikus eszközei segítették ki utazás során, a nyaralók felének pedig a hosszabb üzemidő jelentené a nagyobb biztonságot. Feltöltődni tehát nem csak magának az utazónak kell –negyven százalékuk szállást is az alapján választ, hogy biztosan tölteni tudja az eszközeit. A külső töltők töretlenül népszerűek, idén nyár elején már kétszer annyit vettek belőlük, mint egy évvel korábban a műszaki áruházlánc adatai szerint.

A magyarok közel 80%-a mobiltelefon nélkül útnak sem indul, negyedénél biztosan bekerül a kofferba a külső akkumulátor is nyaralás előtt, míg 24%-uk a fényképezőgépet és/vagy kamerát sem hagyja otthon semmi pénzért. A MediaMarkt megbízásából, a Pulzus kutatócég által készített reprezentatív kutatásból az is kiderült, hogy az elektronikai eszközök egyfajta biztonságot is jelentenek utazás során, a megkérdezettek 24%-át szinte mindig ezek húzták ki a csávából, további 60%-kal pedig gyakran vagy néha előfordult már, hogy navigációban, segélyhíváshoz, vagy éppen fizetési probléma esetén eszközére támaszkodott.

Veress Zoltán, a MediaMarkt szakértője szerint összességében a fényképezőgépek, kamerák forgalma minden nyári szezonban megnő, az utóbbi időszakban viszont leginkább az akciókamerák (pl. ide tartozik a GoPro) forgalma nőtt kiemelkedően. Emellett a hálózati átalakítókat is rendszeresen keresik a nyári szezonban, amelyek a külföldi, más szabványtípusú konnektoroknál is megoldhatják a töltés problémáját.

A kutatásban arra is kíváncsiak voltak, hogy az elektronikus eszközökkel kapcsolatban milyen tipikus bosszúságok fenyegetik az utazókat. A megkérdezettek 48%-ának merült le fényképezőgépe az utazás során, miközben szükség lett volna rá, 39% otthon hagyta a töltőt, vagy egyéb szükséges kiegészítőt, 41%-át pedig az érintette kellemetlenül, hogy nem volt internethozzáférése az adott helyen. Érdekesség, hogy az utóbbi leginkább a fiatalabb, 18-39 éves korosztályt érinti.

„A hordozható töltők, azaz Powerbank-ek népszerűsége a nyár beköszöntével általában megugrik, idén június-júliusban pedig még a szokásosnál is nagyobb volt a növekedés, kétszer annyit adtunk el belőlük, mint tavaly.”

– mondta el Papp Balázs, a MediaMarkt kategóriavezetője, aki azt is hozzátette:

„A vásárlók már jellemzően 10.000-20.000mAh, azaz nagyobb kapacitású külső töltőket keresik, sőt, igény mutatkozik az ennél is nagyobb, 50.000mAh készülékekre, így mi is bővítjük a kínálatunkat. Az energiahatékonyságra törekvők a szintén bővülő napelemes töltő-kínálatunkból tudnak választani, illetve sok készüléknél elérhető a vezeték nélküli töltés, ami nagyban megkönnyíti a műveletet.”

A szakember arra is kitért, hogy sokan nem tudják, de egy hordozható töltő a telefonon kívül még számos egyéb eszközt is képes tölteni, például okosórát, navigációs készüléket, tabletet, vagy hordozható fülest, hangszórót. A legnagyobb kapacitásúakkal egyszerre több készüléket is lehet tölteni, sőt, az 50.000mAh teljesítményű akár egy laptopot is képes energiával ellátni.

Ami a felkészülést illeti, a megkérdezettek közel 80%-ának gondja van arra, hogy feltöltse eszközeit indulás előtt, 45%-uk pedig külső töltőt, vagy pótakkut is visz magával. Az igényt a maximális üzemidő-készenlétre az is jelzi, hogy 40%-uk csak olyan szállodába foglal szállást, ahol töltheti majd eszközét. A hosszabb üzemidő a legfontosabb olyan szempont, ami könnyítené a megkérdezettek számára az eszközhasználatot a nyaralás során, 79% ezt tartja a legfontosabb jellemzőnek.

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés