Connect with us

technokrata

A Matáv betart: nem lesz Internetdíj-megosztás?

Laptop

A Matáv betart: nem lesz Internetdíj-megosztás?

A Matáv nem fogadja el a Hírközlési Döntőbizottság állásfoglalását…

A Népszabadság értesülései szerint a Matáv nem hajlandó elfogadni a Hírközlési Döntőbizottság azon állásfoglalását, amely alapján az Internet-szolgáltatóknak kellene az Internet-használattal kapcsolatos telefonszámlát ügyfeleiknek kiküldeni.

A forrás szerint a Matáv a tárgyalásos rendezés híve, de nem riad vissza a jogi úttól sem, ha nem sikerül megállapodnia az Internet-szolgáltatókkal. Ez utóbbiak azonban eleve elzárkóznak az ilyesfajta számlázás (költség) terheitől, így (egyelőre) nem is tárgyalnak a Matávval.

További problémát jelenthetnek az adatvédelmi jogszabályok, ugyanis az Országgyűlési Biztosok Hivatalában már vizsgálják, hogy vajon a Matáv továbbadhatja-e a számlaadatokat az Internet-szolgáltatóknak. Ha nemleges álláspontra jutnak, akkor az esetleg szükséges módosítások igen sok időbe fognak beletelni, így nem (és a vita miatt amúgy sem) valószínű, hogy a március 23-ai szerződéskötési határidő tartható marad.

Egyes szakértők szerint mindkét oldal számára az lenne a legelőnyösebb, ha a díjmegosztást a központi költségvetés támogatná – ezen elképzelés elől azonban a kormányzati körök zárkóznak el mereven.

A megegyezésig a díjmegosztást felfüggesztették, az olcsóbb internetezés egyelőre még várat magára…



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés