Connect with us

technokrata

Wolfenstein-Doom-Quake – valami véget ért…

Laptop

Wolfenstein-Doom-Quake – valami véget ért…

Gondban az id Software – hullanak a fejlesztők. Az esemény nem (csak) játéktörténeti jelentőségű…

Wolfenstein. Doom. Quake. Majd Quake 2 és Quake III.

Aki nem ma látott PC-t először, az tudja: e három játéknak nem (csak) játéktörténeti jelentősége van, hanem igen komolyan rányomták a bélyeget a PC fejlődésére is, úgy a 3D-s megjelenítés, mint az erőforrás-használat egyéb területeinek fejlesztése során.

A három játékot azonban nem csak a PC-történelem eseményei kötik össze, hanem az id Software is, amely egyként áll mögöttük. Azonban most valami végleg megváltozik a játékfejlesztőnél: Paul Paul Jaquays elhagyja az id Software-t.

Jaquays részt vett a Quake 2 és a Quake III fejlesztésében, mint pályatervező. Elmondható, hogy – ha lesz – a folytatásból hiányozni fog valami, ami ugyan nem megmagyarázható, ám a játékhangulat megváltozásából minden bizonnyal érezhető lesz.

Az id Software egykori pályatervezője az Ensemble Studiosnál folytatja munkáját. Hogy az éppen készülő Age of Mythology-ban vagy más projectben, egyelőre nem tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy az új csapat igen jól jár vele: a Quake-pályák nem rossz referenciák…



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés