Connect with us

technokrata

Új, DVD-alapú hangtárolási technika: a CD kiöregedett?

Laptop

Új, DVD-alapú hangtárolási technika: a CD kiöregedett?

Kisebb méretben ugyan, de a CD-khez képest még mindig jelentős többletkapacitással rendelkezik az új média, melyet gyártói a CD leváltására hoztak létre.

Elkészült (a gyártó szerint) a világ legkisebb DVD-R-je. A DataPlay nevű cég azért hozta létre ezen technológiát, hogy alternatívát nyújthasson a kalózkodással teli CD-iparágnak. A lemez mérete mindössze 32 milliméter, emellett még mindig 11 órányi zene rögzítésére alkalmas tárolókapacitással rendelkezik, s konkurenciáitól eltérően nem csak hangadat hordozására képes a kis korong, hanem filmek, e-könyvek, képek és videófelvételek egyaránt rögzíthetők rá.

A cég máris megállapodott az egyik független lemezcéggel, melynek eredményeként olyan előadók dalai jelenhetnek meg ezen a médián, mint Britney Spears és az NSync. Ennek ellenére nagy kihívás előtt áll mind a DataPlay, mind az általa létrehozott technológia, a nagyon széles körben elterjedt CD-vel ugyanis nehéz lesz felvenni a versenyt (nem is valószínű, hogy a közeljövőben drasztikus változás állna be a lemezek közötti népszerűségben). A DataPlay ezért mindent megtesz, hogy olyan kiadókkal is egyezséget köthessen, mint például a Universal, az EMI vagy a BMG.

Csak egyik tényező a kisebb és eddig szokatlan méret a kalózkodás elleni harcban, a lemezek hamarosan másolásvédelemmel lesznek ellátva, köszönhetően egy korábbi, az InterTrust Technologies céggel való megállapodásnak.

Várhatólag májusban kerül a piacra az ezen formátumú lemezekre adatot rögzíteni képes eszköz, valahol 300 és 370 dolláros érték közötti áron. Az írható korongok ára 5 és 12 dollár közé fog majd esni, s a műsoros lemezek ára is megegyezik majd a hasonló CD-k árával.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés