Az összes jelenlegi film átkonvertálható három dimenziósra

Az otthoni felhasználók számára nem sok választási lehetőség adódik, ha háromdimenziós filmélményről van szó. Miért van ez? A válasz egyszerű: az ilyen típusú mozgókép készítése hosszan tartó, drága folyamat (kilenc vagy annál is több kamera szükséges egy-egy jelenet elkészítéséhez). Ráadásul mivel a kínálat szegényes, a televízió-gyártók nem is törik magukat az újabbnál újabb modellek létrehozására.

A kézenfekvő megoldás létrejötte

Egy Santa Monica-i székhelyű, szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég, a DDD azonban megoldást kínál az ördögi körre. Először is lehetőséget nyújt arra, hogy az összes kétdimenziós filmet át lehessen konvertálni 3D-sre, majd ezt a hatalmas adathalmazt összetömöríti, hogy a jelenleg is használt technika segítségével szét lehessen sugározni az előfizetőkhöz.

Lássuk egy kicsit részletesebben a folyamatot: egy létező kétdimenziós film egy jelenetének kezdő és utolsó képkockájára legenerálnak egy úgynevezett mélységi térképet. Az eljárás során egy szürkeszín skálát használnak erre, azaz míg például a jelenet előterében álló emberi alak fehér színt kap, a távoli horizont fekete lesz. Az összes többi objektum, ami e két távolság között található, szürke színű lesz; ennek sötétsége attól függ, milyen távol van a jelenet elején álló emberi alakhoz képest.

Ezen adatbázis elkészülte után egy algoritmus ˝veszi kézbe˝ a dolgokat, amely meghatározza a jelenetben látható objektumok egymás közti kapcsolatát, illetve a jelenet összes többi képkockájára kiszámolja a fent ismertetett mélységi térképet. Mikor vége ennek a fázisnak, az elkészült anyag tartalmazza egyrészt a sértetlen kétdimenziós adatokat, és emellett megtalálható már az összes, tömörített háromdimenziós információ is benne. Ez az eljárás mindössze 4 százalékkal növeli meg az eredeti film méretét.

A technika korlátai

Az ezen eljárással készített filmeket ugyan még csak kevés eszközzel lehet élvezni, gyakorlatilag létrejött a 3D-s filmek hatalmas bázisa. A StereoGraphics cég kínálatában megtalálható LCD, amely megbirkózik a DDD által előállított formátummal, 25 ezer dollárba kerül – tehát nem olcsó. Ám a szoftverfejlesztő vállalat vezérigazgatója, Chris Yewdall úgy véli, hogy öt év múlva már csak mindössze 20 százaléknyi árkülönbség lesz egy hagyományos és egy 3D-s kijelző között.

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy sikerül-e az egész folyamat hátterét adó cégeket meggyőzni a technológia alkalmazásáról. A film- és a televízió-ipar, a tévégyártók tábora vajon csatlakozni fog-e a DDD metódusa mögé? A gyártók támogatásának megszerzése tűnik a leginkább kétségesnek, hiszen az olyan nagy vállalatok, mint a Sanyo, a Samsung, és a Philips mind dolgozik a saját, 3D-s megjelenítésre képes készülékén (még ha viszonylagos csönd is uralkodik e téren).

Mikorra várható jelentős változás?

Yewdall mindenesetre bízik a technika felhasználásában, szerinte 2007-re ugyanolyan mértékben elterjed majd az ilyen megjelenítők használata, mint a színes készülékeké a 60-as években.