Connect with us

technokrata

Az írek elektronikusan szavazták meg az EU-csatlakozást

Laptop

Az írek elektronikusan szavazták meg az EU-csatlakozást

Abban a hét írországi körzetben, ahol elektronikus úton bonyolították le a népszavazást az EU-csatlakozással kapcsolatban, az eredményeket néhány óra leforgása alatt összesíteni tudták.

Ebből egyértelműen kiderült, hogy az elektronikus körzetekben a választók 66,57 százaléka szavazott igennel a nizzai szerződésre. Azokban a szavazókörzetekben, ahol nem elektronikus módon szavaztak, csak vasárnap reggel kezdték meg a voksok összeszámlálását. Hivatalos ír értékelés szerint a gyorsan kiértékelt – azaz az elektronikus szavazást alkalmazó – körzetek kellően reprezentálják a teljes lakosságot.

Egybehangzó hírügynökségi értékelések szerint ez azt mutatja, hogy az EU-bővítés szempontjából is kulcsfontosságú szerződést a tavalyi elutasítás után ezúttal a lakosság többsége országos szinten is jóváhagyta. A hét szóban forgó körzet közül hat Dublinban található, ezekben 56,8-73,3 százalék között mozgott az igen szavazatok aránya. Összességében a voksok 33,43 százaléka volt nemleges.

A hazai önkormányzati választások után az OVB is döntött afelől, hogy módosítja a jelenlegi szavazási gyakorlatot.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés