Connect with us

technokrata

OneNote: a Microsoft elektronikus notesze

Laptop

OneNote: a Microsoft elektronikus notesze

A redmondi cég még a hét elején bejelenti új szoftverét, a OneNote-ot, amely a papíralapú noteszek leváltására született meg.

A korábban Scribbler kódnéven futott alkalmazás hétfőn kerül bemutatásra. A szoftvert elsősorban kisebb jegyzetek készítésére tervezték, azon célból, hogy kiválthassa a felhasználó papíralapú noteszét. A szövegek, URL-ek stb. könnyű eltárolására alkalmas OneNote végleges, felhasználók által is használható változata a jövő év közepén jelenik majd meg.

Kinézetre is hasonlítani fog egy noteszre, abban viszont jelentősen különbözik a Microsoft Wordtől, hogy a felhasználó több független dokumentumot is létrehozhat és kezelhet ugyanazon a képernyőn egyszerre. Egy lap egyaránt tartalmazhat karaktereket, kézzel írt feljegyzéseket és szintén kézzel készített rajzokat is.

Ugyan elsősorban asztali és hordozató PC-k számára tervezték az alkalmazást, kompatibilis lesz a Tábla PC-vel is, azaz ezen a kis eszközön is futhat majd (érdekesség, hogy csak ez utóbbi platformon lehet majd keresni a kézzel írt feljegyzések között – ehhez ugyanis szükség lesz arra a kézírás-felismerő szoftverre, amivel a Tábla PC rendelkezik).

A következő év első negyedében tesztelhető szoftverről egyelőre nem tudni, hogy különálló programként vagy az Office részeként kerül majd forgalomba.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés