Liberalizáció – hatások nélkül: a budapesti háztartások mindössze 1%-a vesz igénybe alternatív telef

A BellResearch szerint a liberalizáció sikertelenségének oka a szerény árkülönbségek mellett az előfizetők tájékozatlanságában keresendő: a Vivendi önmagában nem volt képes a lakossági ügyfelek szolgáltató-váltási lehetőségekről való felvilágosítására. (A vezetékes piacot közel nyolcvan százalékos részesedésével a Matáv uralja, a fennmaradó 20% megoszlik a Vivendi, a Hungarotel, a Monortel és az Emitel között. – szerk.)

A vezetékes távközlési piac nyitását megelőző találgatásokkal és túlfűtött várakozásokkal ellentétben mára pontosan nyomon követhetővé vált, hogy mit hozott a liberalizáció első éve a lakossági előfizetők számára. Bármennyire is meglepő, a budapesti közvélemény szerint a szabad verseny szellemével ellentétes piaci folyamatoknak lehetünk szemtanúi a BellResearch legfrissebb elemzése alapján, amely a Figyelő Trend most megjelent, decemberi számában olvasható.

A liberalizáció ismertsége a 2001. júniusában mért 68%-ról 2002 novemberére 76%-ra emelkedett, vagyis a vezetékes telefonvonallal rendelkező háztartások háromnegyede számára ismertté vált a szabad szolgáltató-választás ténye. Legalábbis ezt hihetnénk, azonban ismeretüket több kérdéssel szondázva gyorsan kiderült, hogy a telefontársaságok elsődleges célpontját jelentő – átlag feletti telefonszámlával rendelkező – budapesti háztartások liberalizációval kapcsolatos ismeretei igencsak felszínesek. A telefonkiadásokat viselő háztartásfők 56%-ának fogalma sincs arról, hogy a liberalizáció milyen szolgáltató-választási szabadságot is jelent, és mindössze 13%-uk tudja, hogy jelenleg csak egyes hívásirányokban vehető igénybe más szolgáltató.

A háztartási döntéshozók tájékozatlanságát mutatja, hogy 47%-uk nem tudta megmondani, hogy a verseny milyen hívásirányokban érvényesül, további egyharmaduk pedig tévesen úgy gondolta, hogy a helyi hívások esetén is szabad a vásár.

A BellResearch felmérése szerint az előfizetők felének (46%) egyáltalán nincs elképzelése arról, hogy a gyakorlatban hogyan valósulhat meg egy új vezetékes telefontársaság szolgáltatásainak igénybe vétele. Igaz, mindössze 4%-uk van abban a tévhitben, hogy az új szolgáltató egy másik telefonvonalat épít ki és egy másik készüléket ad, így párhuzamosan több előfizetést is fenn kell tartania. Helyesen csak az előfizetők valamivel több mint egynegyede (27%) tippelt az előre magadott lehetőségek közül, vagyis válaszolta azt, hogy a szolgáltató-választás hívásonként valósítható meg egy előhívószám tárcsázásával, amelyhez előzetesen szerződést kell kötnie az érintett szolgáltatókkal.

A gyakorlatban jelenleg még nem működő megoldásra, amikor is a távközlési szolgáltatókkal kötött szerződésekkel az előfizető előre meghatározhatja, hogy mely hívásirányokban mely szolgáltatót kívánja igénybe venni, amely után a választás a tárcsázásnál automatikusan történik, a potenciális ügyfeleknek csak egy töredéke, valószínűsíthetően 22%-a van tisztában azzal, hogy a választás jelenleg hogyan történik, a többség csak tippelni tud.

A budapesti telefon-előfizetők 71%-a nem hallott egyetlen szolgáltatóról sem, amely előhívószám tárcsázásával megtakarítást kínálna a vezetékes telefondíjakból belföldi távolsági, mobil vagy nemzetközi hívások esetén. A válaszadók mindössze 14%-a említette a Matávot, 15%-uk pedig a kihívó Vivendit vagy V-fon-t. Nem is csoda, hiszen a potenciális ügyfelek 90%-át nem kereste meg egyetlen szolgáltató sem személyesen, sem telefonon, sem levélben, amelyben tájékoztatta volna a lehetőségről.

A szolgáltatók inaktivitásából fakadóan 70 ezerre becsülhető azon budapesti háztartások száma, amelyek személyesen, telefonon vagy levélben tájékoztatást vagy konkrét ajánlatot kaptak a Matávtól vagy a Vivenditől. A tények azonban azt igazolják, hogy 2002. novemberében, közel egy évvel a vezetékes távközlési piac nyitása után csupán 7.600 háztartás vesz igénybe alternatív távközlési szolgáltatót belföldi távolsági, nemzetközi vagy mobil hívásirányban négyjegyű előhívószám tárcsázásával, amely 2001-ben a lakásokba kötött fővárosi fővonalak 660 ezres számához viszonyítva, mindössze az előfizetők 1%-át teszi ki. Az ügyfelek többsége a V-fon Váltószám nevű konstrukcióját veszi igénybe, de jelentős részesedést ért el az Euroweb Neophone névre hallgató feltöltő-kártyás konstrukciója is, ráadásul ez utóbbi nem jelent rendszeres ügyfélkapcsolatot, és csak nemzetközi hívások esetén kínál megtakarítást.

Míg 2001. júniusában a lakossági előfizetőknek csak egytizede tartotta irreálisan drágának a percdíjakat, addig idén novemberben már kétszer ennyien gondolták így. Ezzel párhuzamosan a tarifákat reálisnak ítélők korábbi 50%-ot közelítő tábora a felére csökkent. Az utóbbi másfél évben bevezetett új díjcsomagok hatására nőtt azok tábora is, akik nem tudtak állást foglalni a kérdésben, vagyis úgy érezték, hogy nem rendelkeznek elég ismerettel ahhoz, hogy a percdíjak megítélésének kérdésében nyilatkozni tudjanak.

A kutatás módszertana
A kutatás adatfelvétele 2002. novemberében készült 517 budapesti háztartás telefonos megkérdezésével. Az interjúk a háztartások vezetőjével (háztartásfő) készültek, akik a háztartások jelentősebb beszerzéseinél döntenek, és tisztában vannak a háztartás gazdálkodásával, kiadásaival. A kutatási eredmények reprezentatívnak tekinthetőek a vezetékes telefonvonallal rendelkező budapesti háztartásokra vonatkozóan a háztartásfő életkora, a háztartás mérete és területi elhelyezkedése szerint, a minta hibája mindössze 4,4%.