Connect with us

technokrata

A szoftverpiac már kilábalt a recesszióból?

Laptop

A szoftverpiac már kilábalt a recesszióból?

Úgy tűnik, idén magához tér végre a szoftverpiac, elemzők kimutatható mértékű növekedést jósolnak a 2003-as évre.

Az amerikai Dataquest piackutató cég nyilvánosság elé tárt kutatásából kiderült, hogy a szoftveripar nem teljesített valami fényesen a 2002-es év során. A programfejlesztő cégek által létrehozott, valamilyen fizetést igénylő alkalmazásokból származó forgalom visszaesett: az eggyel korábbi évhez képest 0,7 százalékos csökkenéssel 73,5 milliárd dollárra ˝zsugorodott˝ a piac mérete.

Idén azonban bővülést prognosztizáltak: 3,5 százalékos növekedéssel körülbelül 76 milliárd dollárosra hízik a piac 2003 során. Az ütemet lassítja az általános gazdasági bizonytalanság, ami kiegészül azzal, hogy a nagyobb cégek visszafogják (szoftver)kiadásaikat. Igaz, ez utóbbi csak egyes szoftvertípusokra érvényes: míg egyes területeken erős a kereslet, más téren jócskán visszaesett az érdeklődés. A Dataquest szerint a szoftverlicencek iránti globális kereslet a következő 12 hónapban nyugodt marad, hasonlóan az eltelt időszakhoz képest.

A közeli jövőre és a közepes távra való előretekintés elemzéséből levont következtetés szerint a nagyobb cégek idén és a következő évben a költségcsökkentő technológiákat fogják előnyben részesíteni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés