Connect with us

technokrata

Az iraki háború az amerikai és a brit áruk ellen hangolja a fogyasztókat

Laptop

Az iraki háború az amerikai és a brit áruk ellen hangolja a fogyasztókat

Több milliárd dollár értékű üzlettől eshet el az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Európában. Egy friss kutatás szerint a két ország iraki háborúban játszott szerepe olyan ellenszenvet váltott ki a fogyasztók között, hogy sokan elfordulnak az amerikai és brit áruktól.

A Weber Shandwick globális PR ügynökség megbízásából készített felmérésből kiderült, hogy egyes fogyasztók bojkottal fenyegetik az amerikai és brit termékeket.

Amikor arról kérdeztek francia fogyasztókat, vajon kisebb vagy nagyobb valószínűséggel vásárolnak-e amerikai árukat az ország háborús szerepe miatt, 17%-uk azt válaszolta, hogy kisebb, és csupán egy százalékuk mondta azt, hogy nagyobb valószínűséggel vásárol. A brit termékekkel kapcsolatos hasonló kérdés esetében a két érték 11, illetve – egy százalék.

Amerikai árut a német fogyasztók 13%-a, brit árut 10%-a vásárol kisebb valószínűséggel, ezzel szemben 9% az amerikai árut, míg 7% a brit árut nagyobb valószínűséggel vásárlók aránya.

Bizonyos mértékig a brit fogyasztók is osztják az Amerika-ellenes érzelmeket annak ellenére, hogy kormányuk az Egyesült Államok első számú szövetségese volt a háborúban. 11%-uk mondta, hogy amerikai terméket kisebb valószínűséggel venne az ország háborús szerpelése miatt, míg 4%-uk nagyobb valószínűséggel tenné ezt.

A kutatásból az is kiderült, hogy egyes fogyasztók úgy vélik: ma nagyobb valószínűséggel foglalnak politikailag állást egy őket érdeklő ügyben, mint öt éve tették. Nagy-Britanniában ezentúl még a bojkott iránti általános hajlandóság is növekedett. A brit fogyasztók 39%-a például azt mondta, hogy az öt évvel korábbihoz képest nagyobb valószínűséggel bojkottál termékeket elvi okokból – legyen az az iraki háború, a gyerekmunka, vagy a környezetvédelem ügye. Összehasonlításként: a brit fogyasztók 29%-a állította, hogy az öt évvel korábbihoz képest kisebb a valószínűsége, hogy bojkottálnak bizonyos termékeket.

Franciaországban ma a fogyasztók 32%-a nagyobb, 35%-a kisebb valószínűséggel bojkottál termékeket, mint 5 évvel ezelőtt. Németországban 28% a nagyobb valószínűséggel, és 56% a kisebb valószínűséggel bojkottálók aránya.

„Úgy tűnik, Franciaországban és Németországban a kormányzat háborúellenes hozzáállása visszaköszön a fogyasztók szintjén is” – összegzi a kutatás eredményét dr. Szűcs Ervin, a felmérést készítő vállalat budapesti ügyvezető igazgatója. “Magyarországon egyelőre nincs érzékelhető jele annak, hogy a fogyasztók a háború miatt elutasítanák az amerikai és a brit árukat, ugyanakkor a lakosság egy csoportjában az iraki háború következtében tagadhatatlanul nőtt az Amerika- és Nagy-Britannia-ellenesség. A magyar fogyasztók – túl azon, hogy nálunk nincs igazán erős hagyománya a bojkottnak – már csak azért sem büntetik ily módon az amerikai és brit cégeket, mert a hivatalos francia vagy a német állásponttól eltérően a magyar kormány háborúval kapcsolatos álláspontja sem volt igazán egyértelmű” – tette hozzá dr. Szűcs Ervin.

Míg kezdetben a magyar kormány kiállt a szövetséges országok háborús politikája mellett, ezt később – valószínűleg a háborúellenes magyar érzelmeket konstatálva – erőteljesen tompította, például azzal, hogy amerikai kérés ellenére sem utasította ki Budapestről az iraki diplomatákat. Egyértelmű kormányzati véleménynyilvánítás híján viszont a kormány nem konfrontálódott a gyakran szélsőségesen Amerika- és globalizációellenes csoportok tiltakozó kampányával, amely ezért csak kisebb mértékben jutott el a közvéleményhez, a fogyasztói tudatba. Hatását ugyanakkor nem szabad alábecsülni, az amerikai és brit cégeknek óvatosabb kommunikációt kell folytatniuk.

Dr. Szűcs Ervin a magyar piacon jelen levő amerikai és brit vállalatoknak éppen azért azt tanácsolja, hogy hangsúlyozzák jobban kötődésüket Magyarországhoz, hozzájárulásukat a magyar gazdaság teljesítményéhez. Ne csak piacnak tekintsék Magyarországot, hanem vállaljanak szerepet a helyi értékteremtésben, és ezt megfelelően kommunikálják is – mondta a Weber Shandwick I GJW ügyvezető igazgatója.

***

A Weber Shandwick megbízásából a KRC Research három országban (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) országonként 1000 fővel készített telefonos interjút április 11. és 13. között, a harci cselekmények befejezése után.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés