Connect with us

technokrata

Veszélyben a Linux? Ha az SCO-n múlik, igen

Laptop

Veszélyben a Linux? Ha az SCO-n múlik, igen

A Linuxot egyénileg használókat is fenyegeti az SCO bejelentése, mely szerint a Linux a UNIX jogtalan leszármazottjának minősül.

Az SCO fenti kijelentésének nyomatékot adva egyúttal közölte, hogy felfüggeszti Linux-eladásait, s a UNIX-ra és a webszolgáltatások technológiájára koncentrál. Az SCO Linux és a Caldera OpenLinux felhasználói azonban továbbra is számíthatnak a cég terméktámogatására, mivel az SCO érvelése szerint ezen változatok nem sértik a szoftverfejlesztő szellemi tulajdonjogait.

Chris Sontag, az SCOsource vezérigazgatója egyértelműen kimondta, mi a cég álláspontja az ügyben: ˝A bejelentéssel mindenki tudomására hozzuk, hogy a Linux UNIX rendszerünk leszármazottja. Az ebből adódó jogi felelősség a Linux felhasználókat terheli.˝ – mondta. A bejelentéssel egy időben levelet küldtek a világ 1500 legnagyobb vállalatának, melyben tájékoztatják a cégeket az SCO álláspontjáról.

Mint március elején már beszámoltunk róla, az SCO Group egymilliárd dolláros kártérítést szeretne az IBM-től kapni azért, mert szerinte az óriásvállalat megsértette az SCO-val kötött megállapodását. Ezen egyezmény szerint az IBM – annak ellenére, hogy rendelkezik saját változattal (AIX) – licenceli az SCO UNIX technológiáját. A megállapodás értelmében ezt továbbadnia az IBM-nek nincs joga – az SCO szerint azonban pontosan ez történt, mikor a Kék Óriás az ingyenesen terjeszthető linuxok számára is hozzáférhetővé tette a technológiákat.

Az IBM erre reagálva kijelentette, ha kell, jogi úton is megvédi igazát. Az indulatok viszont eközben nemhogy elültek volna, hanem egyenesen felcsaptak: ennek következményeként törték fel az SCO website-ját a hónap elején.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés