Connect with us

technokrata

Egymilliárd dolláros pert akasztottak a Microsoft nyakába

Laptop

Egymilliárd dolláros pert akasztottak a Microsoft nyakába

A RealNetworks egymilliárd dolláros kártérítési összegre kimenő pert indított Redmond ellen, (már megint) a Microsoft monopóliumának piacsértő mivoltára hivatkozva.

Kaliforniában, San Jose-ban indította meg a pert a RealNetworks a Microsoft ellen, mely szerint Redmond üzletpolitikája évek óta jelentős bevételkiesést és üzleti megállapodások elvesztését okozza a RealNetworks számára. Ez utóbbi cég azt sérelmezi: a Microsoft arra használta fel monopóliumában rejlő erejét, hogy a PC gyártókat minél jobban korlátozta a versenytársak médialejátszóinak telepítésében, illetve minden Windows felhasználót kényszerített a Microsoft médialejátszójának feltelepítésére, akár akarta ezt, akár nem.

A Rob Glaser vezette RealNetworks főtanácsadója, Bob Kimball szerint a helyzet komolyságára való tekintettel állapították meg ilyen magas összegben a kártérítés összegét. Kimball úgy véli, hogy a RealNetworks kára a Microsoft üzletpolitikája miatt minimum eléri az egymilliárd dolláros összeget. A tanácsadó ezenfelül hangsúlyozta, hogy ennek a magatartásnak nem csak a megbüntetésére, de felfüggesztésére is kötelezni akarják a bíróság által Redmondot.

A 64 oldalas vádiratban megemlítik többek között azt is, hogy a 2001. októberétől 2003. márciusáig tartó időszakban az eladott PC-k 95 százalékára felkerült előre telepített állapotban a Windows Media Player, míg a RealNetworks hasonló alkalmazása csak 2 százalékos részesedést szerzett (ilyen módon). Emellett azt is a ˝szemére vetik˝ a Microsoftnak, hogy nem osztott meg kulcsfontosságú kódrészleteket, aminek az lett a következménye, hogy a RealPlayer teljesítménye elmarad az elvárhatótól.

A Microsoft egy nyilatkozatban reagált a RealNetworks lépésére. ˝A RealNetworks jogi lépése nem szerencsés és különösen meglepő tett a digitális média piacán tapasztalható erős verseny tükrében. A tények tiszták. […] A számítógépgyártók szabadon telepíthetnek és népszerűsíthetnek bármilyen médialejátszót az új PC-ken. A felhasználók pedig bármely médialejátszót szabadon használhatják – ahogyan ezt sokan meg is teszik.˝ – áll a közleményben.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés