Az előfizetői szerződések módosítását az Invitel Rt. a 2004. január 1-jével hatályba lépő, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényben, az elektronikus hírközlési előfizetői szerződésekre és azok megkötésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 16/2003. (XII.27.) IHM rendeletben, illetve az elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosító kijelzés és hívásátirányítás szabályairól kiadott 226/2003 (XII.13.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel hajtja végre.
Az Invitel Rt. a 7. és 8. pontban foglaltakat a hatóság által jóváhagyott referenciaajánlatban, illetve a társszolgáltatókkal megkötött hálózati szerződéseiben foglaltaknak megfelelően, azok hatálybalépésének napjától kezdődően nyújtja, amelyről a szolgáltató előfizetőit előzetesen tájékoztatni fogja.
Az Általános Szerződési Feltételekkel együtt az Invitel szolgáltatásainak díjtételei 2004. március 1-jétől szintén megváltoznak. A részletes díjtájékoztató 2004. február első hetében az Invitel Rt. szolgáltatási területein kiadott napilapokban jelenik meg, illetve megtekinthető az ügyfélszolgálati irodákban is.
Az Általános Szerződési Feltételek főbb változtatásai az alábbiak:
- 1. Egyetemes szolgáltatásnak tekintendő az Internet elérése, melyet az ÁSzF II. fejezet 1.1. pont (6) bekezdés fogalom-meghatározása tartalmaz.
- 2. Az ÁSzF III. fejezet 4.4. pont értelmében a szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség terheli az egyetemes szolgáltatási szerződésben meghatározott területen állandó lakhellyel, székhellyel, telephellyel rendelkező felhasználóknak ilyen irányú igénye esetén, felhasználónként egy hozzáférés biztosítására.
- 3. Az ÁSzF VII. fejezet 1.1. pont szerint amennyiben a szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSzF módosításával egyoldalúan módosítja, az nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását – kivéve, ha azt jogszabály vagy más elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendeli. A szolgáltató köteles a módosítást megelőzően 30 nappal az előfizetőket sajtóban közzétett hirdetmény útján értesíteni.
- 4. Új rendelkezése a módosuló jogszabályoknak, így az ÁSzF VII. fejezetének is az, hogy a szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása esetén az előfizető az értesítést követő 8 napon belül jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Ha a változás az előfizetőre nézve hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, a felmondás joga határozatlan időre szóló szerződés esetén 15 napon belül gyakorolható.
- 5. Az ÁSzF VIII. fejezet 2.1. pontja tartalmazza a szolgáltatás szolgálati okból történő szünetelésének feltételeit. Eszerint a szünetelést megelőzően 15 nappal írásban, sajtóközlemény útján kell az előfizetőket értesíteni a szünetelésről, amely naptári hónaponként az egy napot nem haladhatja meg.
- 6. A X. fejezet 1.2. pontja szabályozza a szolgáltató felmondásának eseteit. Díjtartozás esetén a szolgáltató 30 napos felmondási idővel mondhatja fel az előfizetői szerződést, amennyiben az írásban küldött két fizetési felszólításban megjelölt határidőben sem egyenlíti ki az előfizető számlatartozását.
- 7. Az ÁSzF XVIII. fejezetének 1-3. pontjai a közvetítőválasztással kapcsolatos szabályokat tartalmazzák. Az előfizetőnek közvetítőválasztásra előválasztás, illetve hívásonkénti előtétválasztás útján, a helyi telefonhálózat valamennyi hívásviszonylatában, beleértve az internet hívásviszonylatot is, lehetősége van.
- 8. Az ÁSzF XVIII. fejezetének 4. pontja a számhordozás szolgáltatás biztosításának feltételeit tartalmazza. Az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató köteles előfizetője számára biztosítani, hogy megtarthassa kapcsolási számát, ha az előfizető a felhasználás helyének megváltoztatása nélkül előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót változtat.