Connect with us

technokrata

A Lindows (végre) pert nyert a Microsofttal szemben

Laptop

A Lindows (végre) pert nyert a Microsofttal szemben

A 2001 óta húzódó jogi vita során már többször is pert vesztett a Linuxra alapozó disztribútor Redmonddal szemben, ám az egyik legnagyobb piacon, az Amerikai Egyesült Államokban a bíró nem a Microsoft javára ítélt.

Európában többnyire a Lindows ellen ítéltek: Hollandiában és Svédországban például csúfos vereséget szenvedett a disztribútor a Microsoft ügyvédi gépezetével szemben. Az USA Seattle-i kerületi bírósága azonban szerdán úgy döntött, hogy a Windows (magyarul ablakok) márkanév annak túlságosan általános jelentése miatt jogilag nem védhető meg a Lindows-zal szemben. Ennek eredményeként a nyíltforrású alapokra építkező disztribútor továbbra is legálisan használhatja a Lindows nevet, habár vannak még legyőzendő akadályok. A további meghallgatásokat például a bíró elnapolta a korábban március 1-re kihirdetett időponthoz képest (meg nem határozott időtartamra).

A Lindows jogi tanácsadását koordináló Daniel Harris kijelentette, hogy a döntés nagy csapást jelent a Microsoftra nézve. ˝A bíróság döntése elismerte, hogy egy cég, függetlenül attól, mennyit költ rá, nem vásárolhat meg saját használatra egy angol szót. Azzal, hogy a Microsoft újabb jogi beadványokat nyújt be a bíróságra, csak igyekszik a lehető legtovább elhúzni az eljárását, megpróbálván kimeríteni erőforrásainkat.˝ – olvasható Harris közleményében.

Nagy szüksége volt már egy megerősítő ítéletre a Lindows-nak, ugyanis egyre-másra születtek az olyan döntések, melyekben jogosnak találták a Microsoft követelését. Például a Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) területén fel kellett függesztenie a kiadónak a termék reklámozását, értékesítését, a már leadott rendeléseket törölnie kellett, illetve az ezen országokból származó lakosok számára le kellett tiltania a hozzáférést weboldalaihoz. Ahogy arról nemrég írtunk, ez is volt az egyik oka annak, hogy a Lindows úgy döntött, peer to peer hálózatokon, ingyen is terjeszteni kezdi operációs rendszerét.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés