Connect with us

technokrata

Intel: felgyorsítjuk a Linux támogatását

Laptop

Intel: felgyorsítjuk a Linux támogatását

A nyíltforrású programozók támogatásának lassúságát követő hosszú időszak után az Intel bejelentette, hogy ezentúl ugyanakkor jelenteti meg terméktámogatását Linux alá, mint amikor Windows-ra.

A fejlesztési tervekben mindez az idei év végére fogja éreztetni hatását, közölte Will Swope, az Intel Software and Solutions csoportjának vezérigazgatója az Intel Fejlesztői Fórumon (Intel Developer Forum – IDF). Ez persze nem jelent majd napra pontos egyezőséget a két operációs rendszerhez tartozó driverek megjelenésében, de a jövőben ugyanabban a ciklusban kerül ki mindkét meghajtóprogram, fejtegette Swope.

Gyakorlatilag mindig is a Windows élvezett előnyt az új Intel technológiák megjelenésekor a Linuxszal szemben, ám ez legélesebben a Centrino mobilplatform debütálásakor jelentkezett. A nyíltforrású alkalmazásokat fejlesztők közül sokan már tavaly március óta nehezményezik, hogy például a vezetékmentes hálózati elérést natív módon nem tudják kihasználni, mivel a chipgyártó óriás nem tette elérhetővé a megfelelő fejlesztésekhez szükséges szoftvereket, specifikációkat. Mindmáig a linuxosok csak egy Windows-os szoftver modul köré ˝hegesztett˝ felületen keresztül képesek a vezetéknélküli technológiát használni.

Ugyan az asztali PC-ken a Linux jóval kevésbé elterjedt rendszer a Windows-hoz képest (a notebookok esetében pedig még inkább ez a helyzet), s így a Centrino-kérdés (a pingvin oldaláról) nem jelent sok embert számszerűleg; ám a nyíltforrású operációs rendszer iránt sok fiatal diák és programozó ˝szíve dobog˝, akiknek pedig befolyása van vagy lesz a jövő technológiájának fejlődésében, ezért az Intel nem kockáztatja meg esetleges elvesztésüket.

Szemben a Linux elvével, nem nyílt drivert adnak majd ki az Intel mérnökei, hanem egy zárt meghajtóprogramot, megvédendő fejlesztéseik titkosságát. Ez egyébként annyira nem szokatlan a Linux driverek tekintetében, egy jól ismert példa a jelenségre az Nvidia hasonló ˝húzása˝: a grafikus processzorokat fejlesztő cég szintén csak védjegyezett meghajtóprogramot hozott ki erre a platformra. Ugyanakkor ez bizonyos fokú hátrányt is jelent a nyíltforrással foglalkozó programozók számára, mivel egyrészt így meg van kötve a kezük egy nagyobb fejlesztésnél (várni kell a kiadó cég lépésére, ami gyakran jóval lassabban történik meg, mint ahogyan az open source közösség reagál), másrészt egy gyártó megszűnésével a terméktámogatás is megszűnik, a driverekbe pedig nem lehet belenyúlni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés