Connect with us

technokrata

1,42 GHz-es PowerPC processzorok – az Apple notebookjaiban is?

Laptop

1,42 GHz-es PowerPC processzorok – az Apple notebookjaiban is?

A Motorola bejelentette korábbinál gyorsabb PowerPC processzorait, melyekkel még nagyobb számítási teljesítményre képes Apple notebookokat lehet majd piacra hozni.

A hétfői bejelentés során közölték, hogy az 1,42 GHz-es órajellel bíró PowerPC processzorból már gyártási mintákkal rendelkeznek. Elemzők szerint azonban nincs messze a tömegtermelésben való megjelenés, majd az Apple csúcskategóriás Powerbook noteszgépében való debütálás sem. A cég szóvivője visszautasította annak a kérdésnek a kommentálását, mely arra irányult, hogy az Apple megkereste-e már az új CPU-val kapcsolatban a Motorolát. Az Apple hasonlóképpen reagált.

Maga a központi vezérlőegység átlagosan 20 wattnál kevesebbet fogyaszt, mely – a Motorola szerint – megfelel azoknak az elvárásoknak, melyet egy hordozható számítógépbe szerelni kívánt lapkával szemben támasztanak. A processzor egyébként multimédiás utasításkészlettel is rendelkezik; de a fejlesztő széles felhasználási környezetbe szánja a chipet, többek között beágyazott, nemkomputeres feladatok ellátására is alkalmasnak tartja. (A Motorolának egyébként az Apple megbízása a rendelések csak egy kis részét képezi, ami az eladásokat illeti; bevételeinek fő része nem a számítástechnikai piacról származik.)

A Powerbook vonal egyébként tavaly szeptemberben frissült utoljára, akkor az Apple egy 15 colos képátlóval bíró, alumíniumházas modellel jelentkezett, melynek processzora 1,25 GHz-en dolgozott; illetve egy hasonló, ámde 17 colos LCD-vel és 1,33 GHz-es CPU-val bíró változatot is piacra léptetett abban a hónapban.

A nagy kérdés, ami a Mac-es felhasználók előtt lebeg, az az, hogy mikor válik már elérhetővé az első G5-ös hordozható Apple számítógép. Ennek bemutatkozásakor ugyanis Steve Jobs cége közölte, hogy bizonyos energiafelhasználási feltételek miatt a processzor megjelenése a notebookok terén egyelőre várat még magára; ám elemzők szerint az IBM 90 nanométeres gyártási eljárásra való átállása miatt ennek ideje már közel van. ˝Nem hiszem, hogy júliusnál vagy augusztusnál tovább kellene várnunk.˝ – fejtette ki véleményét Peter Glaskowsky, a Microprocessor Report magazin főszerkesztője – ˝Ha minden simán megy, akkor a Macworld [kiállításon] már találkozhatunk ilyen modellekkel.˝



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés