Connect with us

technokrata

Cáfol a Vodafone

Laptop

Cáfol a Vodafone

Nem jogerős ítélet a Vodafone Magyarország kontra Netért Egyesület perben: A Vodafone nem tévesztette meg a fogyasztókat.

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2004. március 9-én szóban kihirdetett, elsőfokú, nem jogerős ítélete a Vodafone Magyarországot a Netért Egyesület által benyújtott kereseti kérelem négy pontja közül mindössze egyben marasztalta el, egyebekben a Netért Egyesület keresetét elutasította.

A Netért Egyesület 2004. március 9-én kiadott sajtóközleményét pontosítandó a Vodafone Magyarország ezúton tájékoztatja, hogy a Fővárosi Bíróság csupán azt fogadta el, hogy a 2003. február 15-én módosított Általános Szolgáltatási Feltételek 8.4.1 pontjának utolsó bekezdésében foglalt “adatforgalom függvényében” – tehát nem is a teljes rendelkezés – kitétel tisztességtelen, egyebekben a felperesi keresetet elutasította. A szóbeli bírósági ítélet szerint a Vodafone nem tévesztette meg a fogyasztókat a GPRS Internet korlátlan hozzáféréssel kapcsolatban; korábban ugyanezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata is.

Az írásos, hivatalos ítélet ismerete nélkül a Vodafone Magyarország Rt. elhamarkodottnak ítéli a Netért Egyesület sajtóközleményének a „lehető legnagyobb nyilvánosságra hozatalra” vonatkozó kitételét, ugyanis a nyilvánosságra hozatal körülményeit jogszabály határozza meg. Ezzel párhuzamosan a Vodafone Magyarország Rt. leszögezi, hogy a jogerős ítélet meghozatala után természetesen mindenben a jogerős ítéletben előírtaknak megfelelően fog eljárni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés