˝Cégünk a 2002-as évhez képest 70%-kal, 700 millió Ft-ról 1,2 milliárd Ft-ra növelte éves forgalmát, ami a haza IT piacot figyelembe véve kiemelkedő teljesítmény.˝ – mondta Kertész Gábor ügyvezető igazgató – ˝ Az Oracle és a Sun termékek disztribúciója mellett tudatosan építünk ki egy mind teljesebb IT biztonsági termék és megoldás portfóliót, amely segíti viszonteladóink tevékenységét. A 2004-es évre vonatkozóan újabb 40%-os forgalomnövekedést irányoztunk elő, mely elvárásokat az első két hónap értékesítési adatai alátámasztanak.˝ – közölte Kertész Gábor.
A DNS Hungária által képviselt négy gyártó az alábbi újdonságokkal szolgált a rendezvényen:
– a Check Point Software Technologies a sikeres 2003-as évre tekintettel kiszélesíti kapcsolatát a DNS Hungáriával, ami ezután kiterjed a cég legújabb hardver alapú megoldásaira is
– az RSA Security részletes tájékoztatást adott a Microsofttal közösen fejlesztett autentikációs megoldásáról
– az nCipher tájékoztatott a DNS Hungáriával kötött szerződéséről és bemutatta a PKI megoldásokat kiegészítő termékeit
– a virtuális infrastruktúra megoldásairól híres VMware bemutatta megoldásait, melyek sokoldalúan alkalmazhatók fejlesztői és Data Center-i környezetben egyaránt
A DNS Csoportról
A DNS sikeresen jelen van 9 európai országban: Németország, Ausztria, Svédország, Dánia, Norvégia, Lengyelország, Finnország, Cseh Köztársaság, valamint Magyarország. Biztonsági termékeket / megoldásokat, Sun szervereket / munkaállomásokat, hálózati alkatrészeket, középkategóriás és tároló alrendszereket forgalmaz. A csoport tevékenysége kiterjed a tanácsadásra, tervezésre, marketingre/értékesítésre, pénzügyekre, központi logisztikára, képzésekre, valamint terméktámogatásra.