Connect with us

technokrata

NHH: Bevonás a piacelemzési folyamatba

Laptop

NHH: Bevonás a piacelemzési folyamatba

Közlemény a szolgáltatók és a szélesebb szakmai közvélemény piacelemzési folyamatba történő bevonásáról.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht) 52.-57. §-aiban részletezi a piacmeghatározás, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása kapcsán a Tanácsra háruló feladatokat. Ez a munka a hazai hírközlési szektor olyan átfogó és részletes elemzését tartalmazza, amelyre az eddigiekben még nem volt példa, és amely ugyanakkor a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra szintén új, a hírközlési törvényben körvonalazott feltételek közötti és tartalmú kötelezettségek előírását alapozza meg.

Mint ilyen, a Tanács ezen döntéseit megalapozó szakmai munka több szempontból is indokolhatóan és szükségesen az érintettek és a szélesebb szakmai közvélemény bevonásával kell, hogy megtörténjen:

  • Biztosítani kell a piaci résztvevők, ezen belül a potenciálisan, illetve a korábbi szabályok szerint megállapítottan jelenleg jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók számára a tényleges véleménynyilvánítási lehetőséget, az eljárásban való érdemi szakmai részvételt, összhangban az EHT-nek a hatósági eljárások alapelveiről szóló rendelkezéseivel.
  • Biztosítani kell a szolgáltatók körén túl a szélesebb szakmai közvélemény, ideértve a tudományos igényű szerveződések, szakmai és fogyasztói érdekképviseletek stb. folyamatos tájékoztatását és lényegében a műhelymunkába való bevonását is, biztosítva ezzel a Hatóság piacelemzési folyamat során szükséges széleskörű tájékozódását és a szakmai vélemények megismerését, erősítve a Tanács határozatainak megalapozottságát.

Figyelembe véve a piacelemzéssel kapcsolatban felmerülő elméleti és gyakorlati problémák széles körét, a piacelemzési folyamat és annak szabályozásának újszerűségét, az érintettek rendkívül nagy számát, valamint a rendelkezésre álló időkereteket a Hatóság a piacelemzési munka szakmai egyeztetésére a célnak és a körülményeknek megfelelő sajátos fórumrendszert alakított ki.

A fórumrendszer részei és időbeli ütemezése

Az egyeztetés három lépcsőben történik meg az alábbi ütemezésben:

    1. lépcső

      Május közepén közzétételre kerültek az NHH internetes honlapján a piacelemzéssel kapcsolatos első módszertani anyagok (szolgáltatási és földrajzi piac meghatározások, a jelentős piaci erejű szolgáltatók kijelölésének elvei és módszertana), ezt követően június első napjaiban széleskörű konzultációra kerülhet sor a hírközlési piac résztvevőinek bevonásával az alábbi témákban:

      • A piacelemzési munka szakmai tartalmának átfogó ismertetése;
      • A piacelemzési munka időütemezésének bemutatása, beleértve a hazai és EU-s egyeztetéseket;
      • Az eddig végzett munka összefoglalása, különös tekintettel a szolgáltatói adatszolgáltatások tapasztalataira;
      • A piacelemzési munka módszertani anyagainak megvitatása;

    2. lépcső

      Szakmai vitafórum a szolgáltatók, tudományos irányultságú szervezetek és a legszélesebb érdeklődő szakmai kör bevonásával június második felében a piacmeghatározás szakmai szempontból központi, illetve újszerű kérdéseinek megvitatására, például:

      • Az új szabályozási keretrendszer lényegi elemei;
      • A szabályozó hatóság szerepe, feladatai;
      • A hazai szabályozási környezet;
      • A hírközlési piac speciális kérdései (technológia semlegesség, helyettesíthetőség, feltörekvő piacok, infrastruktúra és/vagy szolgáltatás alapú verseny stb.).

    3. lépcső

      Szolgáltatói konzultációk az előző két fórum alapján körvonalazódó szakmai kérdésekben, az adott szakmai kérdéskörben érintett meghatározó szolgáltatók bevonásával június végén, július elején.

A Hatóság az egyeztetésnek ezzel a rendszerével a kötelezően alkalmazandó államigazgatási eljárások rendszerén túl is lehetőséget biztosít az érintetteknek a piacelemzési folyamatban való érdemi részvételre. Természetesen ez a megközelítés nem helyettesíti az eljárás kötelező érvénnyel meghatározott szabályait, így a Tanács a piacelemzés alapján meghozandó határozatainak tervezetét az EHT 36. §-ában foglaltaknak megfelelően egyeztetni fogja az érdekeltekkel.

Jelen közlemény célja a program ismertetése abból a célból, hogy az érdekeltek képet kapjanak a folyamat egészéről és, hogy az egyes események közötti rövid idő ellenére fel tudjanak készülni a fórumokra. Az egyes rendezvényeket megelőzően a Hatóság internetes honlapján nyilvánosságra hozza azok helyét, időpontját és részletesebb témáját, illetve programját.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés