Connect with us

technokrata

Eredményes Oracle-CERN együttműködés

Laptop

Eredményes Oracle-CERN együttműködés

Az Oracle bejelentette, hogy a CERN openlab program keretében dolgozó – az Oracle által finanszírozott – két kutató mindössze öt hónap alatt jelentősen hozzájárult a CERN számítóhálós lehetőségeinek bővítéséhez.

Az első projekt eredményei következtében nagymértékben megnő a CERN számítóhálós környezetének rendelkezésre állása, mivel csökkenthető a file-nevek és file-azonosítók megfelelő leképzését biztosító katalógus állásideje. Ez a katalógus az Oracle adatbázis-kezelőjén és alkalmazáskiszolgálóján fut, és a számítóháló lelkének tekinthető: ha valamely oknál fogva nem áll rendelkezésre, akkor a grid sem lesz elérhető. Korábban a biztonsági programjavítások elvégzéséhez a katalógust le kellett állítani, ami az egész számítóhálós környezetre hatással volt.

Katarzyna Pokorska, az Oracle kutatója úttörő szerepet játszott abban a munkában, amely során az Oracle DataGuard segítségével a szolgáltatáskiesés időtartamát órákról néhány percre csökkentették. Mivel az adatbázis az alkalmazáskiszolgálón keresztül érhető el, a végfelhasználók még ezt a rövid kiesést sem fogják észlelni. Az Oracle DataGuard folyamatos biztonsági mentést készít a katalógusról, ami révén biztosítható, hogy a számítóhálós környezet a programjavításoknak az elsődleges példányra történő telepítése alatt is rendelkezésre álljon. A fő adatbázis újraindítása után a DataGuard szinkronizálja a katalógus és annak biztonsági másolata közötti eltéréseket. Az Oracle DataGuard ezen felhasználása egyúttal fokozott védelmet nyújt a katalógusra nézve veszélyt jelentő egyéb végzetes rendszerhibák ellen is.

A DataGrid alkalmazásokkal foglalkozó CERN openlab projekt a CERN kutatói és az olyan cégek – mint például az Oracle – közti együttműködést célozza, amelyek a legfejlettebb megoldásokkal járulnak hozzá a számítóhálózatok jövőbeni fejlődéséhez. Az Oracle három év során összesen másfélmillió euróval támogatja a programot; az összeget eszközök beszerzésére és azoknak a kutatóknak a finanszírozására fordítják, akik az Oracle Database 10g tesztelését végzik a CERN komoly követelményeket támasztó környezetében.

A másik openlab projekt során a kutatók megoldást találtak arra, hogyan lehet az eredetileg nagyteljesítményű információmegosztó megoldásokhoz kifejlesztett Oracle Streams segítségével egy Oracle-adatbázist egyik verzióról a másikra úgy frissíteni, hogy közben az adatbázis működőképes marad. Eva Dafonte Perez, az Oracle kutatója bemutatta, hogyan használható az Oracle Streams pár perc leforgása alatt az Oracle9i Database 9.2.0.4-es verziójának a 9.2.0.5-ös verziójára, vagy pedig a 9.2.0.5-ös verziónak az Oracle Database 10g-re történő frissítésére. A módszer hardverplatformok közötti váltásra is alkalmazható, mégpedig anélkül, hogy megszakítanánk az adatbázis működését, és közben még ellenőrizhetjük is, hogy az új rendszer jól működik-e.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés