Connect with us

technokrata

Pedagógusok elismerése – Immár negyedik alkalommal lehet pályázni a Rátz tanár úr életműdíjra

Laptop

Pedagógusok elismerése – Immár negyedik alkalommal lehet pályázni a Rátz tanár úr életműdíjra

Az Ericsson, a Graphisoft és a Richter Díjkiosztó Gálaestje idén is a Thália Színházban.

Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Rt., valamint a Richter Gedeon Rt. által alapított Rátz tanár úr életműdíjat az idén negyedik alkalommal, 2004. november 16-án adják át. A díjkiosztó gálaestre a hagyománynak megfelelően a Thália Színházban kerül sor a hazai szakmai közélet számos jeles képviselőjének részvételével.

A magyar természettudományos oktatás támogatására alapított Rátz tanár úr életműdíjat a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat díjbizottságainak, valamint a Magyar Kémikusok Egyesületének ajánlásai alapján a három cég által felkért Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma ítéli oda az adott év kitüntetettjeinek, évente összesen 6 millió forint értékben. Az egyenként 1 millió forint összegű Rátz tanár úr életműdíjat a Kuratórium 2000 óta évente ítéli oda nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján 2 matematika-, 2 fizika- és 2 kémiatanárnak, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó középiskolai matematika-, fizika- és kémiaoktatásban, e tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban kimagasló eredményeket értek el.

A három nagyvállalat közös kezdeményezésének célja, hogy tisztelettel adózzon azon pedagógusok előtt, akik áldozatos szakmai munkájukkal kiemelkedő eredménnyel képzik a jövő tehetségeit. Az Ericsson, a Graphisoft és a Richter Gedeon Rt. életműdíjjal kíván hozzájárulni a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez.

A díjra a közoktatás 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát vagy kémiát tanító aktív, valamint egykor tanító tanárokat terjeszthetik fel írásban a szakmai és társadalmi szervezetek, valamint az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő munkaközösségek.

Az írásos felterjesztéseket legkésőbb 2004. szeptember 10-ig kell eljuttatni – illetékesség szerint – a Bolyai János Matematikai Társulathoz vagy az Eötvös Loránd Fizikai Társulathoz (mindkettő címe 1027 Budapest, Fő utca 68.), illetve a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért (1475 Budapest, Pf. 27.) címére. A borítékra jól láthatóan rá kell írni: “Rátz tanár úr életműdíj”. Az elmúlt év felterjesztéseit – ha azt továbbra is fenntartják a javaslattevők – ismételten írásban kell megerősíteni.

A három cég azért választotta Rátz Lászlót, a Fasori Evangélikus Gimnázium legendás hírű matematikatanárát az életműdíj névadójául, hogy ne csak a világhírű tudósok neve és teljesítménye, hanem tanáraiké is közismertté váljék. Hangsúlyozzák továbbá, hogy a társadalmi szerepvállalás az oktatás területén kiemelkedő fontosságú feladat, ezért felhívással fordulnak a többi magyarországi nagyvállalathoz, hogy lehetőségeikhez mérten ők is támogassák a tevékenységi körükhöz kapcsolódó szakoktatást.

Rátz László (1863-1930) a 20. század fordulójának egyik kiváló pedagógiai érzékű és nagy tudományos felkészültségű tanár egyénisége volt. A híres Fasori Gimnázium matematikatanára lett, ahol 35 éven át, nyugdíjazásáig tanított. Egész pályafutása alatt arra törekedett, hogy minden diákja megértse és megszeresse a matematikát, és ezt tanításának érdekességével, lenyűgöző előadásmódjával el is érte. A tanári hivatást mindennél fontosabbnak tartotta. A tehetséges diákokkal külön is foglalkozott. Az ő tanítványa volt többek között Neumann János, az első számítógép megalkotója, és Wigner Jenő is, akiből Nobel-díjas fizikus lett.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés