Connect with us

technokrata

World Cyber Games – verseny, tanulás, szórakozás

Laptop

World Cyber Games – verseny, tanulás, szórakozás

Amit tudni érdemes az egész világon, szabályos keretek között űzött Cyberjátékokról.

Cybersport
A baseballt valamikor a századelőn találta fel néhány leleményes amerikai srác – ma már milliárdos üzletágnak számít csak ez az egy sportág. Valami hasonló vette kezdetét pár éve a cybersportban is: ahogy egyre több fiatalt mozgat meg a dolog, úgy növekszik a színvonal, növekszik az érdeklődés. Cégek által szponzorált versenyzők mérkőznek meg egyre rangosabb versenyeken, példaképek nevelődnek ki az idők folyamán, akikre a kezdők áhítattal néznek fel, és mindennel együtt növekszik a sportág általános ismertsége is.

A verseny
Három évvel ezelőtt, 2000. áprilisában rendezték meg az első itthoni, valóban nagy publicitást kapó rendezvényt, Székesfehérváron. A magyar cybersport legjelesebb alakjai képviseltették magukat a háromnapos versenyen, mely a korhoz – és főleg az addigi próbálkozásokhoz – képest valóban grandiózus volt, azonban igazi jelentősége nem önnön nagyszerűségében rejlett.

A rendezvényeken a verseny egymással összekötött számítógépeken folyik, különböző versenykategóriákban, egyénileg vagy csapatban (ami tulajdonképpen más-más számítógépes játékot jelent). A virtuális térben ember – ember ellen versenyez, gépi ellenfél nélkül. Aki ügyességét, reflexeit, pályaismeretét jobban kamatoztatja, az éri el az ellenfél kiiktatásáért járó legtöbb pontot, és végez az első helyen. Rangos díjakért mérkőznek meg, amik közül a legnagyobb megtiszteltetés és lehetőség az, hogy a világbajnokságon részt vegyenek, és hazánkat képviseljék saját versenyszámukban.

Oktatás-ismeretterjesztés
Nemzetközi cégek hazai képviseletei előszeretettel mutatják be a World Cyber Games-en a legújabb, legfejlettebb termékeiket, lehetőséget biztosítva a fiataloknak a legkorszerűbb technika közvetlen megismerésére.

A szervezők a rendezvények szabályrendszerén keresztül igyekeznek ösztönözni a fiatalságot a helyes életvitel kialakítására. Ennek köszönhetően a rendezvényen tilos az alkohol, kábítószer, cigaretta fogyasztása. A verseny egyik célja, hogy a fiatalok viselkedés kultúráját, felelősségteljes gondolkodását, sportszellemiségét is javítsa, erősítse; tilos a versenyek alatt a rendbontás, káromkodás, a nem jogtiszta játékok használata, a versenyzők zavarása, más résztvevő gépének ˝hackelése˝.

A szervezők segítenek a résztvevők helyi és otthoni számítástechnikai kérdéseinek megválaszolásában: leggyakrabban a hálózati beállításokról (otthoni Internet, helyi hálózat), operációs rendszerekről, vírusokról, hardver kompatibilátásról adnak leggyakrabban felvilágosítást. A verseny segítséget és alkalmat nyújt az információs technológiák minél pontosabb megismeréséhez. Magyarország elsődlegesen szellemi termékeivel lehet versenyképes az Európai Unión belül, ezért rendkívül fontos a fiatalok ismereteinek bővítése, érdeklődésének felkeltése az információtechnológia iránt, és ehhez a legjobb út a játszva tanulás.

Szórakozás
A rendezvények nemcsak a versenyről, tanulásról hanem a szórakozásról is szólnak. A rendezvény háromnapos ˝non-stop˝ jelegét kihasználva a napközben lezajlott versenyek után kezdetét veszi az úgynevezett ˝szabad játék˝ időszaka. Ezen időszak alatt a résztvevők megmérkőzhetnek a szervezők, előadók, cégképviselők ˝cyberharcosaival˝ – és természetesen egymással is – a különböző virtuális arénákban. Az egyszerű látogató is megtalálja a szórakozási lehetőséget, projektorokon, plazma tévén követheti a versenyzők látványos összecsapásait, vagy beülhet a Samsung által biztosított házimozi rendszer elé.

A WCG a mai fiatalság legnépszerűbb rendezvényei közé tartozik, ahol kulturált körülmények között kapcsolódhatnak ki és juthatnak új ismeretekhez az érdeklődők.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés