Connect with us

technokrata

A finnek ismét a Microsoftra voksoltak

Laptop

A finnek ismét a Microsoftra voksoltak

A Linux hazájának számító országban újabb ˝csoport˝ döntött a redmondi szoftverfejlesztő alkalmazásai mellett.

Három éve számoltunk be arról, hogy a finn Turku város vezetése a Microsoft akkor újnak számító licencelési feltételei miatt kezdte meg a szoftverköltségek vizsgálatát, majd úgy döntött, hogy a következő pár évben fokozatosan átállnak Linux operációs rendszerre az önkormányzat tulajdonában lévő 5 ezer számítógépen. Finnország második legnagyobb városa aztán majdnem egy hónapja még is úgy döntött, hogy altatja a Windows-ról Linuxra való váltás tervét. Ennek okaként egyetlen érvet jelöltek meg: a felhasználók ellenkezését hozták fel indokként. A finn forrás szerint az önkormányzati tulajdonban levő több ezer számítógép Windows XP-re és Windows Server 2003-ra áll át. Korábban Windows NT-ket alkalmaztak szerverfeladatok betöltésére.

A finn hadsereg nemrég szintén váltásra szánta el magát, s a szovjetek rohamait a második világháborúban derekasan álló haderő utódja most szintén a Microsoft mellett tette le a voksát. Közel 13 ezer munkaállomás érintett az ügyben, ezek a számítógépek hamarosan mind Windows XP-t kapnak operációs rendszer gyanánt. Sőt, nemcsak a nyíltforrású OS-eket fejlesztők könyvelhetik el veszteségként nyelvrokonaink hadseregének döntését, hanem az IBM is: az eddig Lotus Notes-t használó számítógépek Office 2003-at kapnak irodai programcsomag gyanánt.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés