Connect with us

technokrata

Straub Elek magas rangú állami kitüntetést kapott

Laptop

Straub Elek magas rangú állami kitüntetést kapott

Sokoldalú munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta a Matáv elnök-vezérigazgatója.

Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Straub Eleknek, a Matáv Csoport elnök-vezérigazgatójának a hazai információs társadalom fejlődése, a magyarországi távközlés érdekében végzett, nemzetközileg is nagyra becsült, sokoldalú munkája elismeréseként. Az ünnepélyes átadásra 2004. november 19-én – Straub Elek 60. születésnapján – került sor a Sándor Palota Tükör termében.

Straub Elek és az általa irányított vállalatcsoport az elmúlt években több szakmai és társadalmi elismerésben részesült. 1999-ben Straub Elek megkapta az Év Menedzsere magyarországi díjat, 2000-ben pedig az Év Vezérigazgatója nemzetközi díjat. Straub Eleket 2003. májusában két évre a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökének választották meg. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémiától megkapta a Wahrmann Mór-érmet a magyarországi tudásalapú társadalom elősegítésért. Ez év áprilisában a “Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének I. osztályú Érdemkeresztje” kitüntetést adományozta Johannes Rau szövetségi elnök Straub Eleknek a német-magyar kapcsolatok erősítésében kifejtett tevékenységéért.

A vállalati sikerek közül kiemelkedő a Financial Times Globális Távközlési Díja, valamint a KHVM Innovációs Díja. 1998-ban a Matáv lett az Év Adományozásban Élenjáró Gazdasági Szervezete. Az Euromoney brit pénzügyi-kiadói csoport Central European című lapja 1999-ben a Matávnak ítélte az évtized közép-európai vállalata címet.1997-ben, 1998-ban és 1999-ben a BÉT a Matávot minősítette az év Legjobb Tőzsdei Kibocsátójának. A vállalat 2002-ben amerikai innovációs díjat kapott. 2004-ben másodszor lett a Matáv az Év vállalati adományozója.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés