Connect with us

technokrata

Újabb Netscape böngésző a láthatáron

Laptop

Újabb Netscape böngésző a láthatáron

Az AOL kiszivárogtatta, hogy browserének alapos felújításán dolgozik.

Az America Online, mint a Netscape tulajdonosa, még májusban jelentette be, hogy a nyáron új változatot ad ki böngészőjéből; augusztus közepén aztán elérhetővé is vált a Netscape legújabb verziója. A szoftver kezelői felülete nagy részben változatlan marad, a 7.2-es böngésző tulajdonképpen csak a korábbi verzió apróbb foltozgatása lett, szó sem volt mérföldkőnek számító előrelépésről. Az ezt megelőző kiadás egyébként még tavaly júliusban jelent meg, többek között a nem angol nyelvű domainek támogatásával és egy beépített spamszűrővel gazdagította a programot.

Nemrég azonban a vállalat megerősítette, hogy egy újabb, Mozillára alapuló böngészőt terveznek kiadni. A prototípus tesztelésére már fel lehet iratkozni; maga a teszt november utolsó napján kezdődik. Kedvcsinálónak a cégnél annyit elárultak, hogy ez ezúttal nem csak apróbb bővítgetése, javítása lesz a szoftvernek, hanem számos új funkciót terveznek bevezetni a Netscape-ben. A fejlesztőcsapat kissé fellengzős közlése szerint az új prototípus megváltoztathatja a Web használatát (hisszük, ha látjuk).

˝Ez egy jelentős előrelépés lesz egy teljesen új böngésző irányába.˝ – mondta Andrew Weinstein, az AOL egyik szóvivője – ˝A Mozillán túl tekintünk, a szoftver motorja tartogat néhány meglepetést.˝ A szóvivő azt azonban nem közölte, hogy mikor kerül sor egy globális bétatesztre avagy a böngésző végleges változatának megjelentetésére. Szintén nem kívánta megnevezni, hogy az új szoftver hányas verziószámot kapja majd.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés